Czili Gyula - Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok, 1973-1980. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Biróságának a büntető jogalkalmazással kapcsolatos irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségü határozatai (Budapest, 1982)
A bármilyen ügyben fogva levő vádlott nem mondhat le arról, hogy a Be 253. §-ának (2) bekezdésében foglalt esetben a tárgyalásra előállítsák. A védelem garanciális elvének az érvényesülését biztosítani célzó törvényi rendelkezés ugyanis nem a vádlott egyéni joga, amellyel a saját belátása szerint élhet, hanem egyik fontos biztosítéka az objektív igazság érvényesülésének. A vádlottat e tekintetben rendelkezési jog nem illeti meg, a megjelenés jogáról nem mondhat le, ily irányú bejelentése nem joghatályos. A vádlott valamely garanciális rendelkezésből folyó jogáról való lemondásának hatályosságához külön törvényi rendelkezés szükséges, ilyen azonban a fellebbezési tárgyalásra való előállítással kapcsolatosan nincsen. BK 36. Változatlanul helyes ítélkezési gyakorlat, amely szerint a másodfokú bíróság — feltéve hogy a tényállás kiegészítésére, illetve helyesbítésére nem kerül sor — tartózkodik az első fokú bíróság ítéletében a törvényi büntetési keretek között kiszabott büntetés jelentéktelen mérvű megváltoztatásától. 1. A Be 260. §-a szerint a másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét megváltoztatja és a törvénynek megfelelő határozatot hoz, ha az első fokú bíróság jogszabályt helytelenül alkalmazott. A büntetés enyhítésére vagy súlyosítására tehát csak a büntetés kiszabására vonatkozó anyagi büntetőjogi szabályok sérelme esetén kerülhet sor. Nem tekinthető az anyagi jogszabályok megszegésével kiszabott büntetésnek az, amelyet a másodfokú bíróság csupán a kelleténél némileg enyhébbnek vagy valamivel szigorúbbnak talál és amelynek csak viszonylag jelentéktelen mérvű súlyosítása vagy enyhítése lenne indokolt. A büntetés kiszabása bonyolult értékelő tevékenység: dialektikus és differenciált értékelése valamely konkrét cselekmény és elkövetője legkülönbözőbb alanyi és tárgyi körülményeinek, társadalomra veszélyességének. E vonatkozásban a Btk 83. és 84. §-ai csupán általános irányelvet nyújtanak. A büntetés kiszabásának alapvető elveivel nem egyeztethető össze az első fokú bíróság által a közvetlenség elvének érvényesülésével kiszabott büntetés viszonylag jelentéktelen mérvű megváltoztatása a másodfokú bíróság részéről. 2. Annál a kérdésnél, hogy mi tekintendő jelentéktelen büntetésváltoztatásnak, az első fokú bíróság által kiszabott büntetés nagyságából kell kiindulni és ahhoz kell viszonyítani. Néhány hónapos tartamú szabadságvesztés esetén akár egy-két hónapos enyhítés sem jelentéktelen, viszont magas törvényi büntetési tétel keretében kiszabott több évi szabadságvesztés egy évi időtartamú megváltoztatása sem mutatkozhatik helyesnek. A jelentéktelen mérvű változtatást ugyanis az ítéletben megindokolni sem lehet, s így az nélkülözi a meggyőző erőt. Az olyan büntetésváltoztatást pedig, amelyet a másodfokú bíróság nem indokolt meg — nem is lévén megindokolható —, már ebből az okból törvénysértőnek kell tekinteni. Természetesen, ha az első fokú bíróság a büntetést a törvényi büntetési keretek áthágásával vagy egyéb törvénysértéssel szabta ki, hasonlóképpen 110