Czili Gyula - Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok, 1981-1987. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségű határozatai (Budapest, 1989)

hajtási formának egységes alkalmazása lehet indokolt, amelynek a hátralevő része a leghosszabb. Az elkövetett bűncselekmények jellege mellett az elítéltnek a jogerős ítéletekben rögzített személyi körülményeiből is lehet olyan következtetést levonni, hogy a büntetés célja a rendszeres munka és a nevelés együttes hatásával érhető-e el, vagy azzal is, hogy az elítélt hetenként egy napon végez közérdekű munkát. A büntetések tartamától függetlenül tehát az összbüntetésként kiszabandó javító-nevelő munka meghatározására vonatkozó mérlegelésnél ennek is jelentősége lehet. Ha az összbüntetést kiszabó bíróság azt állapítja meg, hogy az elítélt kijelölt munkahelyen meghatározott munkát köteles végezni, az ilyen munkát elrendelő ítéletben foglalt rendelkezés alapján meghatározza azt a munkahelyet is, ahol az összbüntetésként kiszabott javító-nevelő munkát végre kell hajtani. Ebben az esetben a munkabérből levonás mértékét úgy kell megállapítani, hogy az megfeleljen a kijelölt munkahelyen végzendő javító-nevelő munka büntetést kiszabó ítéletben meghatározott levonási mértéknek. Közérdekű munka végzését elrendelő összbüntetés megállapítása esetén azonban arról, hogy a közérdekű munkát hol kell végrehajtani, az összbüntetést kiszabó ítéletben nem kell rendelkezni, mert ezt az 1987. évi 9. számú törvényerejű rendelettel módosított 1979. évi 11. számú törvényerejű rendelet (Bv. tvr. ) 7/A §-ának (2) bekezdése szerint a büntetés végrehajtási bíró jelöli ki. A javító-nevelő munka különböző végrehajtási formáját elrendelő ítéletek összbüntetésbe foglalása esetén a javító-nevelő munkához fűződő jogkövetkezmény (pl. a javító-nevelő munka), illetőleg ennek hátralevő része helyébe lépő szabadságvesztés mértéke, ha az elítélt munkakötelezettségének nem tesz eleget, vagy a munkafegyelmet súlyosan megsérti [Btk. 50. § (2) bek.], mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól [Btk. 102. § (1) bek. a) és c) pont] a javító-nevelő munkának ahhoz a végrehajtási formájához igazodnak, amelyet az összbüntetéstkiszabó bíróság ítéletében meghatározott. Az összbüntetésbe foglalt ítéletek eredeti rendelkezéseihez való visszatérésnek nincs helye. B) Az összbüntetés tartamának megállapítása a Btk. 93. §-ának (4) bekezdése alapján. 1. Ha az összbüntetés alapjául szolgáló alapítéletek viszonya olyan, hogy az elkövető valamennyi bűncselekményt a vele szemben legkorábban hozott ítélet jogerőre emelkedése előtt követte el, vagyis az alapítéletek ún. quasi halmazati viszonyban vannak: az összbüntetés célja, hogy a terheltet utólag olyan helyzetbe hozza, mintha a bűncselekményeket egy eljárásban bírálták volna el, és halmazati büntetést szabtak volna ki. Ebből következik, hogy az összbüntetésbe foglalásnak ebben az esetében elsősorban a halmazati büntetésre vonatkozó rendelkezéseket kell irányadónak tekinteni. A Btk. 85. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés a halmazati büntetés kiszabásánál az abszorpciót tekinti irányadó főszabálynak, s az említett törvényhely (3) bekezdése az aszperációt csak mint kisegítő rendelkezést szabályozza: az utóbbi alkalmazására akkor kerül sor, ha a bűnhalmazatban levő bűncselekmények közül a legsúlyosabbra megállapított büntetési tétel alkalmazása nem elegendő a büntetési cél eléréséhez. Ebben az esetben a legsúlyosabb bűncselekményre a törvényben írt büntetési tétel felső határa a felével emelhető, de nem érheti el az egyes bűncselekményekre megállapított büntetési tételek felső határának együttes tartamát. Az említett rendelkezésekkel összhangban az ún. quasi halmazati összbüntetés tartamának a megállapítására vonatkozóan a Btk. 93. §-ának (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az összbüntetés tartamának: a) el kell érnie a legsúlyosabb büntetést; 63<