Czili Gyula - Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok, 1981-1987. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségű határozatai (Budapest, 1989)
8. A bűncselekménnyel okozott kár megtérítése tárgyi enyhítő körülmény; a vagyoni jellegű sérelem kiküszöbölése nem hagyható figyelmen kívül a büntetés kiszabásánál. Ez egyben alanyi enyhítő körülmény is, mint a jóvátételre törekvés bizonyítéka. Nemcsak a kár megtérítését, hanem a megtérülését is értékelni kell az elkövető javára. A vagyon elleni bűncselekménnyel okozott kár megtérülése a büntetés kiszabásánál abban az esetben is enyhítő körülmény, ha független az elkövető magatartásától. Ez egyaránt vonatkozik mind a társadalmi tulajdonban, mind a személyi tulajdonban bűncselekménnyel okozott kárra. A kár megtérülése természetesen kisebb nyomatékú, mint a kárnak az elkövető által önként megtérítése. Nem vehető viszont figyelembe a büntetés kiszabásánál az elkövetőnek az a nyomozati vagy tárgyalási nyilatkozata, mely szerint „a kár megtérítését vállalja", ha annak ténylegesen nincs alapja. 9. Nem értékelhetők enyhítő körülményként a büntetőjogon kívüli törvényből folyó következmények. így sem a kártérítésre, sem a polgári jogi igény alapján a követelés megfizetésére irányuló, sem hasonló kötelezettségek enyhítő körülményként nem értékelhetők. Mindez a törvényből folyik, a büntetéskiszabásnál közömbös. Adott esetben legfeljebb gondatlan bűncselekményeknél vehető figyelembe az igen nagy összegű kártérítési kötelezettség. Ettől eltérő az az eset, amikor a bűncselekmény folytán az elkövetőt súlyos következmény érte — pl. a közlekedési baleset során ő maga vagy hozzátartozója megsérült, esetleg hozzátartozója életét vesztette —, ez a büntetés kiszabásánál enyhítőként vehető tekintetbe. Az elkövetővel szemben a bűncselekménnyel kapcsolatos fegyelmi eljárás során kimondott állásvesztés — amennyiben a bűncselekmény maga is jelentős súlyú — enyhítő körülményként nem értékelhető. 10. Az időmúlás általában enyhítő körülmény, de csak ha a bűncselekmény elkövetése óta hosszabb idő telt el. Minél súlyosabb valamely bűncselekmény, annál hosszabb az az idő, amely időmúlás címén enyhítőként értékelhető. Bár ilyen címen nemcsak az elévülést megközelítő időtartam jöhet tekintetbe, az ítélkezési gyakorlatban nemegyszer túl rövid idő elteltét helytelenül értékelik enyhítő körülményként. Lényegesen csökken, sőt adott esetben figyelmen kívül marad az időmúlás jelentősége, ha az elkövető magatartása okozta azt, hiúsította meg a büntető eljárás időben való jogerős befejezését. Enyhítőként kell értékelni, ha az elkövető önhibáján kívül hosszú ideig állt a büntető eljárás súlya alatt, ami önmagában nyomasztóan nehezedik rá. Ilyenkor az előzőnél rövidebb tartam is enyhítőként értékelhető, ezt nem kell az elévülési időhöz viszonyítani. Az ítélet esetleg többszöri hatályon kívül helyezése ebben a körben nyomatékosan vehető figyelembe. 11. Utalás történt már arra, hogy van olyan bűnösségi körülmény, amely a konkrét cselekménnyel nem áll közvetlen kapcsolatban, mégis tárgyi vonatkozásban a büntetés kiszabásánál tekintetbejön. Ilyen valamely bűncselekmény elkövetésének gyakorisága, elszaporodottsága, amit akkor is figyelembe kell venni, ha arról az elkövetőnek magának tudomása nincs. A büntetést úgy kell kiszabni, hogy az - egyebek közt - igazodjék a bűncselekmény társadalomra veszélyességéhez. Nem kétséges: az a körülmény, hogy valamely bűncselekményt az adott időben nagyobb számban követnek el, alapul szolgálhat arra, hogy az általános visszatartás érdekében az elkövetőkkel szemben hatékonyabb büntetést szabjanak ki. 21
