Nagy Zoltán (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 3. kötet, 1980-1986 (Budapest, 1988)

7. pontja szerint, ha az alperes a vállalt kötelezettségének saját hibájából nem tesz eleget, úgy a 2 000 000 Ft arányos részét visszafizeti. Az 1981. és 1982. években az alperes elvégezte a felperes által megrendelt munkákat. Az 1983. évben elvégzendő munkák tekintetében azonban a felek csak részben tudtak megegyezni. Ezért a felperes az 1983. február 4-én kelt levelében közölte, hogy mivel az alperes bizonyos munkák elvégzését nem tudja vállalni, a megállapodást felmondja. Egyben kérte 1 200 000 Ft visszafizetését. Az alperes válaszában a szerződés felbontására irányuló kezdeményezést megalapozatlannak minősítette arra hivatkozva, hogy az 1983. évben is hajlandó megfelelő kapacitást biztosítani. Az első fokú bíróság az alperest 1 000 000 Ft visszafizetésére és ez összeg kamatainak megfizetésére kötelezte. Az ítélet indokolása szerint a felperes a Ptk. 381. §-a alapján jogosult a szerződés felbontására. A felperes által az 1983. évre megrendelt munkákból az alperes nem vállalt el egy 1 000 000 Ft értékű munkát, irreális határidővállalással meghiúsította két másik munka elvégzését, összesen 1 500 000 Ft értékben, egy további — szintén 1 500 000 Ft értékű — munkánál pedig jelentős lemaradásban van. Ezért az 1983. évre eső összeg felét, valamint az 1984—85. évre eső 400 000— 400 000 Ft fejlesztési alapra adott összeget a felperes indokolt szerződésfelbontása folytán köteles visszafizetni. Az alperes fellebbezése folytán hozott ítéletével a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletet részben megváltoztatta, és a marasztalási összeget 40 000 Ft-ra leszállította. Az indokolás szerint az alperes magatartása miatt az 1983. évben csak egy munka maradt el, amelynek az értéke 800 000 Ft. Ennek alapján a felperes csak 40 000 Ft visszatérítését igényelheti. Az nem róható fel az alperesnek, hogy egy munkánál későbbi határidőt vállalt, mint amilyent a felperes kívánt. Az a körülmény, hogy az alperes, az egyik elvállalt munkával késedelemben van, szintén nem ad alapot a fejlesztési alap visszakövetelésére. A Legfelsőbb Bíróság ítéletének a keresetet elutasító része ellen — az első fokú bíróság ítéletének vonatkozó részére is kiterjedően — emelt törvényességi óvás alapos. A másodfokú bíróság a keresetnek az 1983. évre eső része tekintetében a jogvitát lezárta. A további követelés elutasítása azonban nem megalapozott. A bíróságok nem vették figyelembe, hogy bár a keresetet a teljes összegre nézve egységes alapon és jogcímen terjesztették elő, a felperesnek az 1983. évre eső 300 000 Ft-os és az 1984—85. évekre vonatkozó összesen 800 000 Ft-os követelését nem azonos szempontok szerint kell elbírálni. A tényálláshoz igazodóan csak az előbbire lehet alkalmazni a felek szerződésének 7. pontját, az utóbbi tekintetében viszont az alperesnek a fejlesztési alap visszakövetelésére alapot adó szerződésszegése nem jöhet szóba, mivel a felperes e vonatkozásban meg sem kísérelte a szerződés létrehozását. A Ptk. 208. §-ának (1) bekezdése szerint a felek megállapodhatnak abban, hogy későbbi időpontban egymással szerződést kötnek (előszerződés). Az előszerződést a szerződésre előírt alakban kell megkötni. Az előszerződés alapján a felek kötelesek a szerződést megkötni. A Ptk. 208. §-ának (6) bekezdése szerint az előszerződésre egyébként az annak alapján megkötendő szerződésre vonatkozó szabályok megfelelően irányadók. A felek közötti megállapodás arra irányult, hogy az alperes évi 8 000 000 Ft értékű építési munkát végez a felperes részére a felperes későbbi megrendelése alapján, ezért a megállapodás végső soron olyan előszerződésnek minősül, amelynek teljesítését a felperes a 2 000 000 Ft előzetes átadásával elő kívánta segíteni. Mivel pedig a felek közötti megállapodás vállalkozási szerződések későbbi megkötésére irányult, a megállapodással mint előszerződéssel kapcsolatban a köztük felmerült vitás kérdések 142