Aradi Frigyes (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1979 (Budapest, 1982)

nem állapodnak meg — a megrendelő telephelye, illetve a megrendelő által megjelölt hely; ha a megrendelőnek több telepe van, az általa meghatáro­zott telep; fuvarozó közbenjöttével vasúton (vagy vízen) történő szállítás esetén pedig a rendeltetési állomás". A GKT 39/1973. sz. állásfoglalás indokolása negyedik bekezdésének első mondatában a ,,ha a fuvarozási feltételeket tartalmazó szabályzat" szavak helyébe „ha a jogszabály" szavak lépnek. A GKT 41/1973. sz. állásfoglalás indokolása első bekezdéseként az eddigi szöveg helyébe a következő új szöveget kell felvenni: „A gazdálkodó szer­vezetek szállítási és vállalkozási szerződéseiről szóló 7/1978. (II. 1.) MT szá­mú rendelet 14. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy a fuvarozó közbenjötté­vel történő szállítás esetén az átvevő köteles a fuvarozóval szembeni igény érvényesítésére szükséges intézkedéseket a jogszabályban előírt időben és módon megtenni. A részletes szabályokat — a 15. § (3) bekezdése szerint — a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. E melléklet 1—5. pontjai a fu­varozó elleni igény érvényesítése feltételeinek biztosítását célozzák. A 3. pont értelmében, ha az átvevő szerint a kiszolgáltatáskor a fuvareszköz vagy a küldemény nincs megfelelő állapotban, illetőleg az átvevő az áruban kárt (hiányt, sérülést) fedez fel — amennyiben jogszabály másképpen nem rendelkezik — a fuvarozótól haladéktalanul kármegállapítási jegyzőkönyv felvételét kell kérnie. Arról, hogy miként lehet kérni a fuvarozótól a kül­deménynek a kiszolgáltatáskor fel nem ismerhető, de utólag felfedett hibái (hiányai) esetén a kármegállapítási jegyzőkönyv felvételét, a 4. pont ren­delkezik." A harmadik bekezdés első mondatában ,,az említett utasítás 4. §-a alap­ján" szavak helyébe „a szállítási és vállalkozási szerződésekről szóló emlí­tett rendelet 1. számú mellékletének 3., illetve 4. pontja alapján" szavak lépnek, az „utasítás 6. §-ában" szavakat pedig törölni kell. Az utolsó bekezdés utolsó sorában „az utasítás 6. §-ának" mondatrész helyébe „a 7/1978. (II. 1.) MT számú rendelet 1. számú melléklete 3. és 4. pontjának" szavakat kell felvenni. A GKT 46/1973. sz. állásfoglalás indokolása első bekezdésének első mon­datát ki kell egészíteni „azaz a kötbért a kártérítés összegébe be kell tudni" szavakkal, a második mondatot pedig törölni kell. A negyedik bekezdés második mondatában a zárójelben levő jogszabá­lyi hivatkozás módosított szövege a következő: „Ptk. 318. § (2) bek.; 7/ 1978. (II. 1.) MT sz. r. 43. § (1) bek.". A GKT 47/1973. sz. állásfoglalás indokolásában, az első bekezdés első mondatában „a 10/1966. (II. 14.) Korm. számú rendelet 45. §-ának (3) be­kezdése és 49. §-a (2) bekezdésének d) pontja, valamint a 44/1967. (XI. 5.) Korm. számú rendelet 30. §-a (2) bekezdésének d) pontja" szövegrész he­lyébe „a 7/1978. (II. 1.) MT számú rendelet 18. §-ának (1) bekezdése, 19. §-a (1) bekezdésének d) pontja, 42. §-ának (1) bekezdése és 59. §-a (1) be­kezdésének c) pontja" szöveg lép. A GKT 48/1973. sz. állásfoglalás indokolásának második bekezdésében az első mondat elejéről törölni kell „A 10/1966. (II. 14.) Korm. számú rendelet 41. §-ának (3) bekezdése szerint" szavakat. Az utolsó bekezdésben „a 10/1966. (II. 14.) Korm. számú rendelet 54. §-ának (2) bekezdése" szövegű hivatkozás helyébe „a Ptk. 246. §-ának (2) bekezdése" szavak lépnek. 47

Next

/
Thumbnails
Contents