Aradi Frigyes (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1979 (Budapest, 1982)

A felperes a keresetében kártérítés címén a fenti összeg és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Érvelése szerint a szóban levő összeg nála kárként jelentkezik, ezt a kárt jogellenes magatartásával még a beolvasztást megelőzően az alperes mint jogelőd okozta, s így azt neki mint jogutódnak megtéríteni köteles. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal érvelt, hogy a gyáregység tevékenységével kapcsolatos valamennyi jognak és kötelezettségnek a felperes lett a jogutóda, s a jogutódlás helyes értelmezése szerint a beolvasztás időpontjától kezdve — függetlenül azok keletkeztető okának időpontjától — a felperest illetik, illetve terhelik a hasznok és a terhek. Hivatkozott arra is, hogy a Kohó- és Gépipari Minisztérium állást foglalt a felek között a beolvasztással kapcsolatban felmerült vitás kérdésekben. Eszerint kizárólag a beolvasztás előtt gyártott és értékesített termékekkel kapcsolatos reklamációkból eredő költségek terhelhetők az alperesre, egyébként a felperes a jogutód, beleértve azt is, hogy a beolvasztás időpontjától kezdve a vevőkkel szemben a felperes mint jogutód köteles helytállni. Az első fokú bíróság az alperest a keresetnek megfelelően marasztalta. Az ítélet indokolása szerint a Minisztérium említett állásfoglalását kiterjesztően akként lehet értelmezni, hogy az alperes jogelőd beolvasztás előtti magatartásából eredő valamennyi olyan tartozás a nevezettre hárítható át, amelyet a felperes a beolvasztás után köteles kiegyenlíteni, különösen akkor, ha ez a tartozás a jogelőd jogellenes magatartásából származik. Az adott esetben pedig éppen ez a tényállás, minthogy az alperes jogellenesen szüntette meg a dolgozója munkaviszonyát, illetve nem fizette ki a nyereségrészesedést, s ezt a beolvasztás után a felperes pótolta. Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. A fellebbezés alapos. Nem helytálló az első fokú bíróságnak a beolvasztást elrendelő hatósági aktus utólagos kiegészítése tárgyában kiadott említett állásfoglalás kiterjesztő értelmezésére vonatkozó álláspontja. Az állásfoglalás határozott tényállása éppen megszorító, kivételező szabályt tartalmaz. Ebből az következik, hogy más tényállásra nem a kivételező, hanem a főszabály az irányadó. A kiterjesztő értelmezés egyébként ahhoz a tarthatatlan eredményhez vezetne, hogy a beolvasztás előtti tevékenységéből eredő, de a beolvasztás után esedékessé váló követeléseket viszont jogalap nélküli gazdagodás címén az alperes igényelhetné vissza a felperestől. Nem helytálló az első fokú bíróságnak az a ténybeli megállapítása sem, hogy a felperest kár érte. A felperes az alperes és valamennyi kötelezettséget magában foglaló alvagyonának — a vidéki gyáregységének — a maga összességében lett jogutóda. A felperes nem is állította, hogy passzív egyenlegű vagyont vett át és azt sem, hogy a perbeli tartozás kiegyenlítése folytán lett e vagyon passzív. Következésképpen az átvett vagyon aktív része a tartozásra fedezetet nyújtott. Egyébként a beolvasztást megelőzően esedékessé vált, de ki nem fizetett nyereségrészesedés a jogutódláskor átvett vagyont azonos összeggel növelte, illetőleg jogszerű kifizetés esetén az átvett vagyon ezzel csökkent volna. A kifejtettek értelmében a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta és a keresetet elutasította. (Legf. Bír. Gf. I. 31 822/1976. sz., BH 1977/8. sz. 337.) 20