Görgey Károly (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 1. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1978)

latra alkalmatlan. Ezt alátámasztja még az alperesnek az a fellebbezési előadása, hogy neki is technológiai szakvéleményre volt szüksége ahhoz, hogy a perbeli gép használható legyen. Nem helytálló az alperesnek az az álláspontja, hogy a szakvéleményt a felperesnek kellett volna beszereznie. Ellenkezőleg: az alperesnek kellett volna a felperes részére olyan gépkönyvet szolgáltatnia, amely a szóban forgó szakvéleményben foglaltakat is tartalmazza, s a megrendelőnek megfelelő biztonságot nyújt a gép szakszerű üzemeltetéséhez. Ennek hiányában az alperes szolgáltatása a rendeltetésszerű használatra nyilvánvalóan alkalmatlan. Erre, valamint a felperesnél bekövetkezett és nem vitatott érdekmúlásra figyelemmel az első fokú bíróság jogszabálysértés nélkül kötelezte az alperest a vételár visszafizetésére. Részben alapos az alperes fellebbezése az eljárási illetékben történt marasztalását illetően. A 11/1966. (VI. 29.) PM sz. rendelet 119/A. §-ának (4) bekezdése szerint, ha ugyanabból a szerződésszegésből eredő több igényt érvényesítenek, az illetéket annak az igénynek az alapulvételével kell megállapítani, amelynek illetéke a legmagasabb összegű. A felperes ugyanabból a szerződésszegésből — hibás teljesítésből — két igényt érvényesített a keresetében : vételár-visszatérítést és kártérítést. Az említett rendelkezésre figyelemmel tehát az alperest a magasabb összegű — 831 000 Ft-os — vételárvisszatérítési követelés után, nem pedig a két igény együttes értékének alapulvételével kellett volna — helyesen csupán 24 930 Ft — eljárási illetékben marasztalni. Alapos végül az alperes fellebbezése a kártérítésben történt marasztalását illetően is abból a szempontból, hogy e vonatkozásban az első fokú bíróság a tényállás kellő felderítése nélkül hozott marasztaló ítéletet. Mindenekelőtt tisztázatlan, hogy a felperes a perbelivel egyenértékűnek tekinthető — de használható — gépet bérelt-e vagy esetleg szükségtelenül drágábbat, illetőleg a perbelinél gazdaságosabban használhatót. Az utóbbi esetben a különbségre eső bérleti díjkülönbözetre a felperes nyilvánvalóan nem tarthat igényt, mert e többletkiadása a perbeli szerződésszegéssel nincs okozati összefüggésben. Tisztázatlan az is, hogy a felperes a kárenyhítési kötelezettségének minden tekintetben eleget tett-e. így tisztázatlan többek között az a körülmény, hogy egyenértékű gép bérletét feltételezve a felperes a bérleti díj összegszerűségének kikötése tekintetében kellő gondossággal járt-e el. Tisztázatlan az is, hogy a többletköltség felmerülése szükségszerű és elháríthatatlan volt-e, nem volt-e lehetőség a szóban forgó munkának a perbeli gép alkalmazását megelőző módszerrel való elvégzésére, s igenlő esetben ez nem lett volna-e a bérletnél kedvezőbb megoldás stb. Téves az első fokú bíróságnak az az álláspontja, hogy a bérleti díj teljes összege feltétlenül kárnak tekintendő. Kárnak ugyanis az adott esetben csak a többletköltségek minősülnek. Következésképpen a kár összegének megállapításánál levonásba kellett volna helyezni azokat az összegeket, amelyeket a felperes a bérlet igénybevétele folytán más költségeiben megtakarított. Ilyen más költségként számításba jöhet a perbeli gép üzemeltetése esetét alapul véve az amortizációnak megfelelő összeg stb., a gép alkalmazását megelőző munkavégzést alapul véve pedig az e munkavégzés különböző költségei. Az első fokú bíróság azonban — téves jogi álláspontja folytán — mindezeket nem tisztázta. A kifejtettek értelmében az első fokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának 737