Görgey Károly (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 1. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1978)

Az alperes külkereskedelmi vállalat ellen a felperes a Legfelsőbb Bíróság­nál keresetet indított. Ebben előadta, hogy az importból beszerzett gépet nem lehet rendeletésszerűen használni, ezért az alperest 6 320 043 Ft vételár visszatérítésére kérte kötelezni. A felperes előadása szerint az importbizo­mányi szerződésben a külkereskedelmi tevékenységet folytató vállalatok belföldi szerződéseiről szóló 32/1967. (IX. 23.) Korm. sz. rendelet 4. §-ának (1) bekezdése alapján a szerződésből eredő jogviták eldöntésére a Magyar Kereskedelmi Kamara mellett szervezett Választottbíróság hatáskörét kö­tötték ki. A bíróság a per iratait végzéssel a Magyar Kereskedelmi Kamara mellett szervezett Választottbírósághoz tette át. A Legfelsőbb Bíróság — másodfokon — a felperes fellebbezése folytán hozott végzésével az első fokú végzést helyben hagyta és a felperest 150 000 Ft fellebbezési eljárási illeték megfizetésére kötelezte. A végzések ellen a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján emelt törvényes­ségi óvás indokolása szerint a Legfelsőbb Bíróságnak a felperes keresetle­velét — ha hatáskörének hiányát állapította meg — a Pp. 130. §-a (1) bekez­désének b) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül el kellett volna utasí­tania, a Pp. 129. §-ának az áttételre vonatkozó rendelkezése a választottbí­rósági eljáráshoz szükséges adatok hiányában ugyanis nem alkalmazható. A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú végzésével tévesen hagyta helyben az első fokú végzést, amely szerint az első fokú bíróság a per iratainak a Ma­gyar Kereskedelmi Kamara mellett szervezett Választottbírósághoz való át­tételét rendelte el, és ezen felül tévesen kötelezte a felperest fellebbezési el­járási illeték megfizetésére. A Legfelsőbb Bíróság Gp. törv. IX. 31 167/1974. sz. (BH 1974. évi 11. sz. 449. sz.) határozatában kifejezésre jutott helyes jog­értelmezés szerint ugyanis gazdasági perben, ha az első fokú eljárás illeték­mentes, a fellebbezési eljárási illeték megállapításának nincs helye. — A törvényességi óvás alapos. A Pp. 360. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint szocialista szervezetek közötti jogviszonyból származó ügyben, ha törvény, törvényerejű rendelet vagy minisztertanácsi rendelet azt lehetővé teszi, választottbírósági eljárás­nak helye van. A 32/1967. (IX. 23.) Korm. sz. rendelet 4. §-ának (1) bekez­dése szerint a szerződő felek a szerződésekből eredő jogviták eldöntésére a Magyar Kereskedelmi Kamara mellett szervezett Választottbíróság hatás­körét is kiköthetik, ha az ilyen jogvita eldöntésének elősegítése céljából a felek megítélése szerint ez célszerű. A felperes és az alperes a fentebb idézett jogszabály alapján az importbi­zományi szerződésből eredő jogviták eldöntésére a választottbírósági eljá­rást kikötötték. A Pp. 360. §-ának (3) bekezdése szerint viszont választott­bírósági szerződés esetén más eljárásnak nincs helye. A bíróság az első fokon hozott végzésében — ha a hatáskörének hiányát állapította is meg — a per iratainak a Magyar Kereskedelmi Kamara mel­lett szervezett Választottbírósághoz való áttételét tévesen rendelte el. A bíróság a polgári ügyek körében felmerült vitát a Pp. 121. §-ában meg­határozott keresetlevéllel indított perben bírálja el. A Magyar Kereskedel­mi Kamara mellett szervezett Választottbíróság eljárási szabályairól szóló 1/1953. (VIII. 28.) BkM. sz. rendelet melléklete 5. §-ának (1) bekezdése sze­leit szervezett Választottbíróság eljárási szabályzata (IK 1975. évi 8. sz.) 13. §-ának (1) bekezdése, illetőleg a 14. § (2) bekezdésének e) és d) pontja és a melléklet 2. §-a. 684

Next

/
Thumbnails
Contents