Görgey Károly (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 1. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1978)

vántartásból kitűnő aranykoronaérték 5000-szeres szorzataként 513 150 Ft, illetőleg 2 659 850 Ft. A két szerződést illetően tehát összesen 3 173 000 Ft összegben kérte az ellenérték megállapítását. Előadta, hogy mindkét megállapodás az alperes által készített űrlapok rovatainak kitöltése útján jött létre, amelyek az átadás-átvétel ellenértékét jelző rovatban tartalmazzák ugyan a mezei leltár értékének megjelölését, illetőleg arra való utalást, de nem állott szándékában az ingatlanok kezelői jogát ilyen alacsony összeg fejében átengedni. Álláspontja szerint csak a mezei leltár megtérítésére vonatkozóan keletkezett megállapodás, magára az ellenértékre vonatkozóan azonban nem, és ezért — a R 9. §-ában foglalt rendelkezések értelmében — erről az igazgatási osztálynak kell rendelkeznie. Az igazgatási osztály a felperes kérelmeit határozatával elutasította. A felperes fellebbezése folytán a másodfokú államigazgatási hatóság, az illetékes megyei tanács végrehajtó bizottságának igazgatási osztálya az első fokú határozatot megsemmisítette és az első fokú hatóságot az ügynek a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező gazdasági döntőbizottsághoz való áttételére hívta fel. A határozat indokolása szerint államigazgatási hatóságnak, vagyis az igazgatási osztálynak csak a jogszabályban felsorolt esetekben van felhatalmazása az ellenértékről való rendelkezésre; polgári jogi vagyoni jellegű vitáról lévén szó, az nem az államigazgatási hatóság, hanem gazdasági döntőbizottság hatáskörébe tartozik. Az első fokú államigazgatási hatóság az ügy iratait a gazdasági döntőbizottságoknak időközben bíróságokká történt átszervezése folytán — a 7/1972. (XI. 28.) IM sz. rendelet 17. §-ának alkalmazásával — a megyei bírósághoz tette át. A peres eljárásban a felperes kérelmét megváltoztatta. Előadta, hogy „nem vitatja a felek között megkötött két megállapodást, a leltári érték feltüntetésével", azonban mindkettőt a Ptk. 201. §-a alapján már az államigazgatási eljárásban megtámadta, illetve kéri ezt a nyilatkozatát a szerződés megtámadására irányulónak tekinteni. Fenntartotta a perben azt a már korábban tett előadását is, amely szerint a szerződések (megállapodások) érvénytelenek, mert az alperes nem szerezte meg a javára való jogszabályos lemondáshoz az illetékes hatóságnak, továbbá a kezelő felügyeleti szervének a hozzájárulását, amely pedig a R 8. §-ának (1) bekezdése értelmében a kezelői jog átadásának érvényességi kelléke, és a Vhr. 25. §-ának (4) bekezdése szerint az e nélkül kötött megállapodás érvénytelen. Az alperes a kereset elutasítását kérte, tagadta a feltűnő aránytalanság fennállását. Előadása szerint a megállapodások szövege pontosan tartalmazza az átadás fejében járó ellenértéket, illetve azt, hogy a felek ellenértékként a mezei leltár értékének megfizetésében egyeztek meg. Tagadta, hogy ez feltűnően aránytalan ellenszolgáltatás volna, egyébként bizonyította, hogy számos ilyen esetben ellenérték nélkül engedték át számára az állami tulajdonban álló ingatlanok kezelését, amelyre a perbeli felek közötti jogviszonyban a Vhr. 29. §-a (1) bekezdésének b) pontja módot ad. Előadta továbbá, hogy az érintett hatóságok és a felügyeleti szervek is minden szükséges hozzájárulást megadtak. Az első fokú bíróság a perben közbenső ítéletet hozott, amelyben az alperes kártalanítási kötelezettségét megállapította. Az indokolás szerint alapos a szerződésnek a felperes által feltűnően nagy értékkülönbségre alapított megtámadása. A felperest ugyanis a szerződések megkötésekor az 43