Görgey Károly (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 1. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1978)
VOSZ sz. utasítás 18. §-ában meghatározott elévülési határidőig — 1973. augusztus 31-ig beszedési megbízással érvényesíthette. A felperes alaptalanul állította, hogy a felek a jogszabályban előírt elévülési határidőtől ráutaló magatartással eltérhettek, illetve hogy az alperessel szemben fennálló követelését időbeli korlátozás nélkül érvényesíthette. A Ptk. 325. §-ának (2) bekezdése szerint ugyanis a jogszabályban előírt elévülési határidőnél rövidebb határidőben vagy az elévülési határidő meghosszabbításában való megállapodás csak írásban érvényes, egy évnél hosszabb elévülési határidő meghosszabbítására irányuló megállapodás pedig semmis. Annak nincs jelentősége, hogy az alperes egyes esetekben az elévülési határidő eltelte után is fizetett, mert elévült követelést önként kiegyenlíthetett, de a Ptk. 325. §-ának (1) bekezdése szerint ilyen követelést nem lehet bírósági úton érvényesíteni. Nem lehetett figyelembe venni a felperesnek azt az előadását sem, hogy 1973. II. negyedévben felmerült, de a kiskereskedelemnek 1973. III. negyedévben kifizetett összeget 1974. február 28-ig igényelhette az alperestől. A 41/1964. (KÉ 15.) BkM—SZÖVOSZ sz. együttes utasítás IV. fejezete 17. §-ának (1) bekezdése szerint a kiskereskedelem a vásárlók kártalanításából eredő igényét jogvesztés terhével negyedévenként, a negyedévet követő hó utolsó napjáig érvényesítheti. Az adott esetben 1973. év II. negyedében felmerült vásárlói kifogások miatt a kiskereskedelem igényérvényesítési határideje 1973. július 31. volt. Ha a felperes a kiskereskedelemnek olyan összeget fizetett ki, amely jogvesztés miatt már nem lett volna érvényesíthető, ennek következményeit az alperesre nem háríthatja át, azt maga köteles viselni. Meg kell jegyezni azt is, hogy a felperes a 10/1966. (II. 14.) Korm. sz. rendelet 41. §-ának (2) bekezdésére is helytelenül hivatkozott, mert a vásárlói kifogások intézésére nem az említett jogszabályt kell alkalmazni, hanem arra a 41/1964. (KÉ 15.) BkM—SZÖVOSZ sz. együttes utasítás mint speciális jogszabály vonatkozik. Egyébként a felperes a szavatossági igényét három év alatt a 10/1966. (II. 14.) Korm. sz. rendelet alkalmazhatósága esetén sem érvényesíthetné, mert erre csak akkor van lehetőség, ha a szerződésszegés súlyossága hat hónapon belül nem volt felismerhető. Ez az adott esetben azonban szóba sem kerülhet, mert a vásárlók igényének kielégítésére — egyéb feltételek mellett — csak az áru vásárlásától számított hat hónapon belül van lehetőség. A felperes által felajánlott bizonyítás lefolytatásától nem várható olyan eredmény, amely a keresetének jogszerűségét megalapozná, ezért a Legfelsőbb Bíróság a bizonyítást nem rendelte el. A Legfelsőbb Bíróság a fentiekre tekintettel megállapította, hogy az első fokú bíróság a tényállást a peres felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerinti mérlegelésével helytállóan állapította meg, ezért az első fokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helyben hagyta. (Legf. Bír. Gf. II. 30 807/1974. sz., BH 1975/2. sz. 82.) 182. Az alkalmatlanság miatt érvényesített szavatossági igény 3 éves elévülési idejét nem érinti az a tény, hogy a megrendelő a rendeltetésszerű célra nem alkalmas szolgáltatást kicserélés helyett — érdekleengedéssel — átveszi [10/1966. (II. 14.) Korm. sz. r. 40. § (4), (5) bek., 41. § (2) bek.]. 100