Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)
A felperes a munkaügyi bíróság 1984. augusztus 2-án hozott jogerős ítéletének végrehajtása iránt nyújtott be kérelmet. A munkaügyi bíróság az 1984. október l-jén hozott végzésével elutasította a kérelmet. A végzés indokolása szerint a felperes 1984. május 2-án a volt munkáltatójától munkakönyvének kiadását, munkaviszonyának megszüntetését kérte, és kérése teljesítése folytán felvette a munkavégzés alól történt felmentése idejére járó átlagkeresetét is. Erre tekintettel nem kerülhet sor intézkedésekre, mert a végrehajtást kérő az ítélet jogerőre emelkedése előtt önként szüntette meg a munkaviszonyát. Ez a cselekménye akadályozza a jogerős ítélet végrehajtását. A munkaügyi bíróság egyúttal tájékoztatta a kérelmezőt, hogy amennyiben az 1984. május 2-i nyilatkozatának megtételét vitatja, e tárgyban újabb kérelemmel fordulhat a szövetkezeti döntőbizottsághoz. A munkaügyi bíróság a végzése ellen kizárta a jogorvoslat lehetőségét. A munkaügyi bíróság végzése ellen emelt törvényességi óvás alapos. A Vht. 10. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint az első fokú bíróság végrehajtási lapot állít ki a bíróság polgári ügyben hozott marasztaló határozata alapján. A végrehajtási lap kiállítását a bíróság a Vht. 14. §-ának (1) bekezdése értelmében csak akkor tagadhatja meg, ha a végrehajtás iránti kérelem teljesen alaptalan. A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével megváltoztatta a szövetkezeti döntőbizottság határozatát, a felmondást hatálytalanította, és a felperes munkaviszonyát a terménybolt-vezető munkakörben helyreállította. Erre tekintettel nem minősülhet alaptalan kérelemnek a felperes végrehajtás iránt előterjesztett kérelme. A munkaügyi bíróság egyébként téves következtetést vont le a felperes 1984. május 2-i nyilatkozatából. A felperes a folyamatban levő felmondásra hivatkozással - elhelyezkedése érdekében - kérte munkakönyvének azonnali kiadását, a felmondási idő alatt munkavégzési kötelezettség alól való teljes felmentését és a munkaviszony megszűnésének napjaként 1984. szeptember 19-ének elfogadását. A munkáltató a kérelemnek megfelelően intézkedett a munkavégzés alól történő felmentése, a munkakönyv kiadása és a felmentési időre járó átlagkereset kifizetése iránt. Ezzel hatályon kívül helyezte az 1984. március 14-i felmondásnak azt a közlését, hogy a munkavégzés alóli felmentés időtartama 15 nap, továbbá azt a felhívását, hogy a kérelmező a felmondási idő hátralevő részében jelentkezzék munkavégzésre. A felperes 1984. május 2-i nyilatkozata nem tekinthető általa közölt felmondásnak. Ez a nyilatkozat kifejezetten az alperes korábbi felmondásához kapcsolódik, arra hivatkozik. Peradat, hogy a nyilatkozatot az alperes gépelte le előre. Ebből is az következik: maga sem állította, hogy a felperes mondott fel, hanem abban bízott, hogy a felperes (miután kárenyhítési kötelezettségének eleget téve másutt kívánt elhelyezkedni) a munkaviszonya megszüntetése ügyében nem él további jogorvoslattal. Az alperes ebben tévedett, mert a felperes 1984. május 22-én keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz, amelyben kérte a szövetkezeti döntőbizottság határozatának megváltoztatását és az alperes 1984. március 14-én kelt felmondásának hatályon kívül helyezését. Az alperes a munkaügyi perben ugyan állította, hogy a felperes 1984. május 2-i jognyilatkozata munkaviszonya megszüntetésére irányult, a munkaügyi bíróság azonban ezt az álláspontot nem fogadta el. Az ítéletével ugyanis a felmondást hatálytalanította, és a felperes munkaviszonyát helyreállította. A felperesnek az 1984. május 2-án kinyilvánított elhelyezkedési szándékát - a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 15. számú állásfoglalásában kifejtettekkel összhangban - kárenyhítésre irányuló törekvésnek kell tekinteni, amely őt a döntőbizottság elutasító határozata után terhelte. Tény, hogy az alperes is felhívta őt munkavégzésre, de ebből a felhívásból világosan kitűnt, hogy nem az eredeti munka80