Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)
Az alperes rehabilitációs bizottsága 1986. október 13-án - az üzemorvosi vélemény alapján - a felperest rokkant bányásszá minősítette, és külszíni szállításhoz segédmunkás munkakörbe történő áthelyezését ajánlotta fel a munkaszerződés azonnali hatályú módosításával, 206 forint összegű műszakbérrel. A felperes nem járult hozzá a munkaszerződés módosításához, és földalatti munkakörben történő továbbfoglalkoztatását kérte. A munkát nem vette fel, és kérte munkaköri alkalmasságának másodfokon történő elbírálását. A bányaegészségügyi szolgálat vezető főorvosa azonban megerősítette az üzemorvos véleményét. A felperes a munkaügyi döntőbizottsághoz 1986. október 15-én benyújtott kérelmében a rehabilitációs bizottság intézkedését sérelmezte. Munkaviszonyának földalatti vájári munkakörben való helyreállítását és az elmaradt munkabére megfizetését igényelte arra az esetre, ha a földalatti vájár munkakörben való alkalmatlanságát végleg megállapítanák. Kérte, hogy a munkáltató mondja fel a munkaviszonyát, és tekintsen el a munkáltatói támogatás visszafizetésétől. Az alperes az 1986. október 22-én kelt intézkedésével felhívta a felperest, hogy 1986. október 13-tól október 22-ig távollétét igazolja, illetve az igazolatlan mulasztásra tekintettel a munkaviszonyát 1986. október 10. napjával jogellenes kilépés címén megszűntnek tekintette. A felperes ez ellen az intézkedés ellen is kérelemmel élt, és a munkaviszonyának a hely reállítását kérte. A munkaügyi döntőbizottság elutasította a kérelmét. A határozata indokolása szerint a felperes szüntette meg jogellenesen a munkaviszonyát, annak helyreállítására azért nem kerülhet sor, mert a másodfokú alkalmassági orvosi vélemény szerint is alkalmatlan a földalatti bányamunkára. A munkáltatói támogatással kapcsolatos igény vonatkozásában megállapította, hogy az nem tartozik a hatáskörébe. A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében a munkaviszonya helyreállítását és az elmaradt munkabére megtérítését igényelte. Kifogásolta továbbá a munkaköri alkalmatlanságának megállapítását is. A munkaügyi bíróság elutasította a felperes keresetét. Az ítélet indokolása szerint a felek között nem jött létre közös megegyezés munkaszerződés módosítására, a felperesnek azonban mindenképpen el kellett volna látnia átmenetileg a kijelölt és az egészségi állapotának megfelelő munkakört. Minthogy nem élt jogorvoslattal a rehabilitációs intézkedés ellen, és a kijelölt munkakörben nem vette fel a munkát, ezért igazolatlan mulasztásnak minősül a munkahelyéről való távolmaradása. A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. A munkaügyi bíróságnak téves az a megállapítása, hogy a felperesnek a munkaszerződés módosítása nélkül is el kellett volna fogadnia az alperes által felajánlott munkakört. Téves az a megállapítása is, hogy a felperes nem élt jogorvoslattal az alperes rehabilitációs intézkedése ellen. Tény, hogy az alperes nem az Mt. 35 §-ának (1) bekezdésében meghatározott okból kívánta átmenetileg más munkakörben foglalkoztatni a felperest, hanem a rehabilitációs eljárás keretében kívánta az alacsonyabb munkabérrel járó külszíni segédmunkási munkakörben elhelyezni. Ennek érdekében tett ajánlatot - a 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet 3. §-ára hivatkozással - a munkaszerződés módosítására, amelyhez a felperes nem járult hozzá, hanem 1986. október 15-én a rehabilitációs intézkedés ellen kérelmet nyújtott be a munkaügyi döntőbizottsághoz. Az alperes e kérelem elbírálása előtt közölte a felperessel, hogy igazolatlan mulasztónak, egyúttal jogellenes kilépőnek tekinti. A bíróság erre figyelemmel tévesen vonta le azt a következtetést, hogy a felperes J986. október 13-a utáni távolléte igazolatlan. 77