Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

a munkáltató számára, hogy a munkaviszony megszűnésének megállapítása előtt a dolgozót a mulasztás igazolására szólítsa fel. A felperes ennek ellenére felszólította az alperest, és felszólítása nem csupán a munkaviszony megszűnésének kilátásba helyezése volt, hanem értesítés az igazolás elmaradását követő' munkáltatói intézkedésről. A megfelelő igazolás hiánya miatt a felperes az alperes számára a munkakönyvet kilépett bejegyzéssel kiadta. A munkaügyi bíróságnak tehát az adott esetben abban a kérdésben kellett volna döntenie, hogy az alperes által felhozott körülmények távolmaradását elfogadhatóan kimentik-e, s ehhez képest jogellenes-e a felperes intézkedése. A jogellenes kilépés címén megszűntnek tekintett munkaviszony helyreállítása szempontjából csak olyan ok fogadható el kimentésként, amely alkalmas a mulasztás vétlenségének az igazolására. Az alperes által előadottak azonban erre a valóságuk esetén sem alkalmasak. Sem egy beteg kórházba hordása, sem az állatok elhelyezése érdekében nem volt elfogadható az alperes távolmaradása. Az alperes 1986. március 1. napját követően szabadságának kiadása végett közvetlen felettesét nem kereste meg, távolmaradásának indokát a munkáltatóval nem közölte, munkahelyén csak a mulasztás következményeit is tartalmazó munkáltatói értesítés hatására jelent meg. Mindezek alapján jogszerű a munkáltató intézkedése, és az alperes munkaviszonyának helyreállítására nincs lehetőség. A munkaügyi bíróságnak ezzel ellentétes álláspontja nem felel meg a jogszabályoknak, és akkor járt volna el helytállóan, ha a keresetnek helyt adva a döntőbizottság határozatát megváltoztatja, és az alperes kérelmét elutasítja. (M. törv. I.332/1986. sz., BH1987JIC. szám 377.) 68. /. Nem tekinthető jogellenes kilépésnek és nem szolgálhat alapul a munkaviszony megszüntetésére, ha a munkáltató egyoldalúan, a beleegyezése nélkül helyezte át a dolgozót más munkakörbe, és a dolgozó emiatt - egyidejűleg munkaügyi vitát kezdeményezve - nem jelent meg több napig a munkahelyén [Mt. 34. § (3) bek., 35. § (1) bek., 17/1979. (XII. 1.) MüM r. 22. §\ 8/1983. (VI. 29.) EÜM-PM r. 3. §]. II. Ha a dolgozó munkaképessége nem változott meg, csupán azt állapították meg, hogy az eredeti munkakörében meghatározott ideig nem foglalkoztatható, rehabilitációs intézkedésre nincs alap, az intézkedést a dolgozó kérelmére hatályon kívül kell helyezni [8/1983. (VI. 29.) EÜM-PM r., 4/1981. (III. 31.) EÜM r.J. A felperes 1982. január 12-től áll az alperes alkalmazásában, előbb mint csillés, utóbb mint vájár. A bányászatban foglalkoztatott dolgozók kiemelt lakásellátása keretében lakáshoz juttatta az alperes. Egyidejűleg a lakás vásárlásához 90 200 forint vissza nem térítendő munkáltatói támogatást biztosított részére. A felperes pedig az 1984. február 8-án kelt munkaszerződés-kiegészítés tartalma szerint arra vállalt kötelezettséget, hogy 10 éven keresztül földalatti munkakörben dolgozik megszakítás nélkül. A felperes a munkaviszonya kezdetétől 1986 októberéig 41 esetben volt keresőképtelen beteg, összesen 510 napot töltött táppénzes állományban. Az alperes üzemorvosa a gyakori megbetegedésekre tekintettel 1986. október 8-án közölte vele, hogy a földalatti bányamunkára alkalmatlannak minősítette, és 6 hónapi időtartamra külszíni beosztását javasolta. Egyidejűleg javaslatot tett a munkáltatónak a felperes rehabilitálására. 7 A 6/1986. (X. 18.) ME rendelet 1. §-ának a határozatban felhívott jogszabályt módosító rendelkezése értelmében a határozatban megjelölt jogkövetkezmény 1986. november l-jétől már három egymást követő munkanapon történt igazolatlan távollét esetén is bekövetkezhet. 76