Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

igazolja, különben az Mt. 31.§-ának (2) bekezdése, illetve a 17/1979. (XII. 1.) MüM rendelet 22. §-ában előírtaknak megfelelően munkaviszonyát megszünteti, és munkakönyvét „kilépett" bejegyzéssel adja ki. Felhívta továbbá a figyelmét arra, hogy amennyiben az értesítésben foglalt intézkedéseket sérelmesnek tartja, az értesítés átvételétől számított 15 napon belül a munkaügyi döntőbizottsághoz kérelmet terjeszthet elő. Az alperes az értesítés kézhezvételét követő munkanapon munkára jelentkezett, a felperes azonban munkába állítását a távollét indokolatlanságára hivatkozva megtagadta, és a munkakönyvét „kilépett" bejegyzéssel kiadta. Az alperes az intézkedés ellen a munkaügyi döntőbizottsághoz fordult. Kérelmében azzal indokolta távolmaradását, hogy „olyan betege van, akit kórházba kell hordania", s akinek rajta kívül senki hozzátartozója nincs. Hivatkozott arra is, hogy felettesét többször kereste, de sikertelenül, üzenetet is hagyott a számára. Előadta, hogy az 1985. évi szabadságából egy napot sem vett ki, és ha azt a munkáltató visszamenőleg kiadja, hajlandó munkába állni. A munkaügyi döntőbizottság a kérelemnek helyt adott, és az alperes munkaviszonyát helyreállította. A felperes a határozat ellen keresettel élt a munkaügyi bíróságnál, melyben a kérelem elutasítását kérte. Előadta, hogy az alperes másfél hónapon keresztül önkényesen volt távol a munkahelyétől, ez idő alatt levélben is megkereshette volna a munkáltatót távolmaradásának kimentése és szabadságának kiadása érdekében. Távolmaradását utólag sem igazolta. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Távolmaradását azzal indokolta, hogy betegsége idején testvére a közösen épített házba egy idegen személyt költöztetett be, s az ő állatait kirakták. Azért nem tudott munkába állni, mert a jószágait kellett „rendeznie". A munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította. Az ítéletének indokolása szerint a felperes nem hozott a munkaviszony megszüntetéséről rendelkező határozatot az Mt. 31. §-ának (2) bekezdése alapján. Felszólításában a munkaviszony megszüntetését a dolgozó távolmaradásának igazolásától tette függővé. Amennyiben ezt az igazolást a felperes nem fogadta el, erről írásbeli határozattal értesítenie kellett volna az alperest azzal, hogy az újabb határozat ellen is jogorvoslati lehetősége van. így az alperes munkaviszonyát jogszabálysértéssel - határozat nélkül - szüntette meg, ezért a kereset alaptalan. A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. A 17/1979. (XII. 1.) MüM rendelet 22. §-ának - a perbeli időszakra irányadó rendelkezése szerint, ha a dolgozó a munkahelyén egymást követő 6 munkanapon át igazolatlanul nem jelenik meg, a munkaviszonyt a munkáltató jogellenes kilépés címén az utolsó munkában töltött nappal megszűntnek tekintheti. A mulasztás utólagos kimentése esetén a dolgozó kérelmére a munkaviszonyt helyre kell állítani. A jogszabály helyes értelmezése szerint tehát nem a munkáltató szünteti meg a dolgozó munkaviszonyát, hanem a dolgozó mulasztására tekintettel megállapítja, hogy a munkaviszony a dolgozó jogellenes kilépése címén megszűntnek tekinthető. Miután a munkaviszonyt nem a munkáltató szünteti meg, a munkaviszony megszűnéséről határozatot hoznia nem kell, hanem csupán a munkakönyvi bejegyzésről és a munkakönyv kiadásáról kell rendelkeznie. Tévedett tehát a munkaügyi bíróság, mikor az alperes munkaviszonyának megszűnését a felperes írásbeli határozatának hiánya miatt jogellenesnek tekintette. Tévesen értelmezte a munkaügyi bíróság a felperes 1986. április 17-én kelt intézkedésének tartalmát is. A 17/1979. (XII. 1.) MüM számú rendelet 22. §-a nem írja elő 75