Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

döntőbizottság határozatát megváltoztatta, és a felperes munkaviszonyát helyreállította. Az ítélet indokolása szerint a felmondási idő meghosszabbításával és erre az időre bér fizetésével az alperes üzemigazgatója „olyan nyilatkozatot tett", amelynek következtében a felperest állományában levőnek kell tekinteni. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A tényállásból is kitűnően a felperes a munkaviszonyát felmondta, azt az alperes tudomásul vette, sőt kifejezetten elutasította a felperesnek a felmondás visszavonására irányuló kérelmét. A per anyagából kitűnően a felperes felmondási idejének meghosszabbodásához azért járult hozzá az alperes üzemigazgatója, hogy a leltár elkészüljön, továbbá a felperes iránti humánus okok miatt a felperes kérése folytán. Az Mt. 26. §-ának (1) bekezdése értelmében a felperes felmondással megszüntethette a munkaviszonyát. E felmondás a felperest kötötte azt követően, hogy a munkáltató a felmondást elfogadta. A felperes ettől egyoldalúan nem állhatott el, azt vissza nem vonhatta - a munkáltató pedig kifejezetten nem járult hozzá a felmondás visszavonásához. E helyzetet nem változtatja meg az, hogy a munkaviszony megszűnésének időpontját a felperes kérelme alapján az alperes a döntőbizottsági eljárás befejezéséig meghosszabbította, és erre az időre a felperes munkabérét is folyósította. Tévedett tehát a munkaügyi bíróság, amikor a döntőbizottság határozatát megváltoztatta, és a felperes munkaviszonyát helyreállította. (M. törv. I. 10 308/1985. sz.-, BH 1986/9. szám 385.) 65. A dolgozó a munkaviszonyát szóban is felmondhatja, erre vonatkozó nyilatkozatának azonban egyértelműnek, világosnak és a munkaviszony felmondás útján történő megszüntetésére irányulónak kell lennie. Az indulati jellegű kijelentések, szóváltás során tett félreérthető nyilatkozatok nem tekinthetők a felmondási szándék kinyilvánításának [Mt. 26. § (l)-(2) bek.]. A felperes 1981. január 6-tól állt az alperes alkalmazásában a b-i G. téri hús-hentes árudában. 1985-ben csirkés eladóként foglalkoztatták, majd két hónapi betegállománya után az üzlet vezetője arra utasította, hogy a pecsenyesütőben végezzen munkát, mert az előző munkahelyére más személyt alkalmazott. 1985. november 26-án a felperes és B. I. üzletvezető között a pecsenyesütő megnyitása kérdésében szóváltásra került sor, ennek következményeként a felperes kijelentette, hogy ezen a munkahelyen nem dolgozik, majd az árudát elhagyta. A felperes 1985. november 27-én az alperes elnökét arról tájékoztatta, hogy G. J. hentes előző nap megtiltotta neki az üzlet kinyitását, és felszólította, menjen haza, mert „ki van rúgva". Az alperes 1985. december 5-én a felperes munkakönyvét „felmondás a dolgozó részéről" bejegyzéssel kiadta. A felperes kérte a november 27-i eset kivizsgálását, majd ezt követően a szövetkezeti döntőbizottsághoz benyújtott kérelmében a munkaviszonya helyreállítását. A szövetkezet döntőbizottsága a határozatával a kérelmet elutasította, amelynek megváltoztatása iránt a felperes keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bíróságon, és ebben a kérelmében foglaltakat fenntartotta. A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Érdemi döntését D. E. és B. I. tanúk vallomására alapította; amelyek szerint a felperes egymást követő hat napon át igazolatlanul volt távol a munkahelyétől, írásbeli felszólítás ellenére sem jelent meg. Az alperes méltányosan járt el, mert a dolgozó munkakönyvét „kilépett" bejegyzéssel is kiadhatta volna. 73