Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

állományba vételét november 10-től. A körzeti orvos táppénzes állományba vette, november 12-re felülvizsgálatra berendelte, és november 15-én a beteget a bizottság véleménye alapján 1985. november 20-ra keresőképessé nyilvánította. „Tehát nevezett 1985. november 10-től került táppénzes állományba a fenti előzmények után." Az igazságügyi orvosszakértői intézettől beszerzett orvosszakértői lelet és vélemény szerint a felperes 1985. november 10-én a körzeti orvostól „táppénzt a mai naptól nem igényel, szabadságon van. November 11. Ideggyógyászati vélemény: Neurosis situativa... A beteg elmondja, hogy vállalatánál a szabadságos papírja elveszett, így november 10-től táppénzre felveszik." A megjelölt tények alapján egyértelműen megállapítható, hogy a felperes 1985. november 11-én reggel 7.40 órakor, a felmondás átvételekor nem volt keresőképtelen beteg, a körzeti orvos csak ezt követően vette betegállományba, éspedig visszamenőleg azzal összefüggésben, hogy a felperes megtévesztette azzal a valótlan közléssel, hogy a munkáltatónál szabadságos papírt kapott és azt elvesztette. A szakvéleményből és a tanúvallomásokból kitűnik, a felperes 1985. november 11-én akkor kérte a körzeti orvostól táppénzes állományba vételét, amikor már a felmondást kézhez kapta. Ez a magatartás és eljárása a felmondási tilalomra vonatkozó jogszabály kijátszására irányult. Tévedett tehát a munkaügyi bíróság, amikor a felperes keresőképtelen betegállománya miatt a munkáltató felmondását hatálytalanította. (M. íörv. II. 10 27811986. sz., BH1987/9. szám 328.) 62. A felmondási korlátozás hatálya alá eső dolgozó munkaviszonyát különösen indokolt esetben is csak akkor mondhatja fel a munkáltató, ha ezt megelőzően - feltéve, hogy van a számára alkalmas, betöltetlen munkakör - felajánlja a dolgozónak az ide történő áthelyezését (Mt. V. 23. §, MK10. sz.). A takarító munkakörő alperes 1975. december 11-től állt a felperes alkalmazásában. A felperes 1987. április 8-án 1987. április 13-tól felmondta az alperes munkaviszonyát, egyúttal elrendelte a 30 munkanap és az időarányos 9 nap szabadság ellenértékének kifizetését. A felmondás indokaként átszervezést, valamint a munkakör felosztását jelölte meg. A dolgozó kérelmére eljárt munkaügyi döntőbizottság a határozatával hatálytalanította a felmondást. Arra hivatkozott, hogy abból nem tűnik ki a munkaviszony megszűnésének ideje, továbbá a dolgozó felmondási korlátozás alá esik [Mt. V. 23. § (1) bek. b) pont]. A felperes a keresetlevelében kérte a felmondás hatályban tartását és a munkaviszony megszűnése időpontjának 1987. június 10-ében való megállapítását. A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével elutasította az alperes kérelmét. Az ítélet indokolásának lényege szerint a felperes valós felmondási okot közölt, a takarítást felosztotta M. G. és C. J.-né között. Tény, hogy az alperes felmondási korlátozás alá esik, mert a felmondás időpontjában 24 év és 9 hónap munkaviszonnyal rendelkezett. A felperes azonban a felmondást követően, a munkaügyi vita ideje alatt felajánlotta a részére a p-i üzemnél az őrszolgálati, az s-i telepen pedig a portási állást, de ezeket nem fogadta el. A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az Mt. V. 23. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint csak különösen indokolt esetben mondható fel a munkaviszonya annak az öregségi nyugdíjkorhatárt be nem töltött dolgozónak, akinek a legalább huszonöt évi szolgálati időn alapuló öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzéséhez legfeljebb öt éve hiányzik. A jogszabály (2) bekezdése szerint, ha a munkáltatónál van olyan munkakör, 71