Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

eszméletvesztés, rosszullét, ezért 24 órás szolgálatot nem teljesíthet, és csak rövidebb és nappali szolgálatra osztható be. Az alperes a perben nem igazolta, hogy 24 óránál rövidebb, nappali munkaidő-beosztású portási munkahelyet ajánlott volna fel a felperesnek. A becsatolt iratból pedig 24 órás, illetve éjszakai portaszolgálatra lehet következtetni. Tévedett tehát a munkaügyi bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a felperes kellő indok nélkül utasította vissza a felajánlott munkahelyeket, és ezért az alperes a felmondási korlátozás ellenére jogszerűen szüntette meg a munkaviszonyát. Az alperes képviselője ugyanakkor úgy nyilatkozott a bíróság előtt, hogy szervezéssel megoldható az orvosi javaslatnak megfelelő munkaidő-beosztás. Ezért a munkaügyi bíróságnak tisztáznia kell, hogy az alperesnél van-e olyan munkahely, ahová a felperes áthelyezhető, és ha igen, a felmondást hatálytalanítani kell akkor is, ha annak oka valós. A munkaügyi bíróság téves jogi megítélése miatt nem folytatta le a szükséges bizonyítást a felperes munkaképesség-csökkenése miatt fennálló felmondási tilalomra vonatkozóan sem. A felperes becsatolta a korábbi munkáltatója üzemorvosi rendelője igazolásának másolatát, amely szerint „nevezett részére 1972-ben az OOSZI 50%-os munkaképesség-csökkenést véleményezett". A munkaügyi bíróság ítéletének indokolása szerint a felperes portás munkakörében rehabilitációs intézkedés nélkül sem vált tartósan alkalmatlanná, ezért vele szemben ilyen okból felmondási tilalom nem áll fenn. A munkaügyi bíróság álláspontja téves. A 8/1983. (VII. 29.) EüM-PM együttes rendelet 11. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint nem lehet felmondással megszüntetni a munkaviszonyát a 2. § (1) bekezdése a) pontjának hatálya alá tartozó dolgozónak, ha munkaképesség-változásnak mértéke az 50%-ot eléri. A 2. § (1) bekezdés a) pontja szerint pedig megváltozott munkaképességű az a dolgozó, aki egészségi állapota romlásából eredő munkaképesség-változás miatt eredeti munkakörében rehabilitációs intézkedés nélkül teljes értékű munka végzésére tartósan alkalmatlanná vált, de öregségi vagy rokkantsági nyugdíjban, baleseti rokkantsági nyugdíjban, öregségi vagy munkaképtelenségi járadékban, illetve növelt összegű öregségi, illetve munkaképtelenségi járadékban nem részesül. A munkaképesség-változás és az ebből eredő felmondási korlátozás fennállásának elbírálásánál az a munkakör az irányadó, amelyben a dolgozó a munkaképességváltozást közvetlenül megelőzően dolgozott. Ellenkező értelmezés esetében ugyanis a már rehabilitált dolgozó munkaviszonyát is fel lehetne mondani, mert reá ez a felmondási tilalom nem vonatkozik. Erre figyelemmel a munkaügyi bíróságnak vizsgálnia kell, hogy a felmondás időpontjában milyen mértékű volt a felperes munkaképesség-csökkenése. Ennek érdekében be kell szerezni az OOSZI-tól a vonatkozó iratokat, szükség esetén pedig orvosszakértő bevonásával tisztázni kell, hogy az 1972-ben megállapított 50%-os munkaképesség-csökkenés fennállt-e a felperesnél a felmondás időpontjában. (M. tört. II. 10 195/1985. sz., BH1986/4. szám 163.) 60. Jogszabályi tilalomba ütközik a munkáltató felmondása, ha a dolgozó munkaviszonyát a keresőképtelenséggel járó betegsége megszűnését követő tizenöt napon belül szünteti meg. A tilos felmondást a felmondási idő utólag történt módosítása nem teszi joghatályossá [Mt. 26. § (4) bek., 29. §, Mt. V.22. § b) pont, 24. § (1) bek.]. A felperes 1973. november 3. óta alkalmazottja az alperesnek, mosónői munkakörben dolgozik. Az alperes telepvezetője az 1986. január 8-án hozott intézkedésével négy heti felmondási idővel 1986. február 6-ára felmondta a munkaviszonyát. 68