Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

A felmondás okaként a munkatársaival való együttműködési készség és alkalmazkodási képesség hiányát jelölte meg. A közvetlen vezetőjének munkavégzésre irányuló utasítását megtagadta, többszöri szóbeli figyelmeztetés ellenére nem változtatott a magatartásán, munkatársai bejelentették, hogy nem kívánnak vele tovább együtt dolgozni. Az alperes 1986. január 20-án a felmondás időpontját 1986. január 8. napjáról január 17-ére és a munkaviszony megszűnésének idejét február 14-ére módosította. A felperesnek a felmondás hatálytalanítására irányuló kérelmét a munkaügyi döntőbizottság a határozatával elutasította, amelynek megváltoztatása érdekében keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. A munkaügyi bíróság az 1986. március 25-én hozott jogerős ítéletével elutasította a keresetet. Az ítélet indokolásának lényege szerint a felperes 1986. január 2-ig táppénzes állományban volt, ezért az alperes az 1986. január 8-i felmondását a munkaviszonymegszűnésének időpontja tekintetében 1986. február 14-ére módosította. A felmondásban megjelölt okok a perben valósnak bizonyultak, ezért a felmondás megalapozott volt. A felperes összeférhetetlen magatartásával olyan feszült munkahelyi hangulatot teremtett, amely gátjává vált munkatársai nyugodt munkavégzésének. A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az Mt. 26. §-ának (2) bekezdése szerint a munkáltató a jogszabályban meghatározott ideig nem mondhat fel - többek között - a keresőképtelenné vált beteg dolgozónak. E felmondási tilalom részletes szabályait az Mt. V. 22.§-ának b) pontja határozza meg akként, hogy a munkáltató nem szüntetheti meg felmondással a munkaviszonyt a keresőképtelenséggel járó betegség tartama és az azt követő tizenöt nap alatt. A felperes 1986. január 2. napjáig volt keresőképtelen beteg. Az alperes 1986. január 8-án mondta fel a munkaviszonyát. A munkaügyi bíróságnak - erre figyelemmel - meg kellett volna állapítania, hogy a felmondás jogszabályi tilalomba ütközik, és ennek következményeként az Mt. 29. §-ának rendelkezése alapján a felmondást hatálytalanítania kellett volna. A jogszabályok téves értelmezésével bocsátkozott a munkaügyi bíróság a felmondás okainak vizsgálatába. Az adott ügy elbírálása szempontjából nincs jelentősége a munkáltató 1986. január 20-i intézkedésének, amellyel a felmondás időpontját a keresőképtelen állapot megszűnését követő 15. napban és ennek függvényében a felmondási idő leteltével 1986. február 14-ében határozta meg. Az Mt. V. 24. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint a 22-23. §-okban felsorolt felmondási tilalmak és korlátozások fennállása szempontjából a felmondás közlésének időpontja az irányadó. Az adott esetben a felperes a felmondás közlésének időpontjában - 1986. január 8-án - a felmondási tilalom alatt állt, a tilos felmondást pedig a felmondási idő későbbi módosítása sem teszi joghatályossá. Ezekre tekintettel a munkaügvi bíróság szükségtelenül bocsátkozott annak vizsgálatába, hogy a felmondás oka fennáll-e. (M. törv. II. 10 16511986. sz.t BH 1987/5. szám 178.) 61. Nem ütközik jogszabályi tilalomba a munkáltató felmondása, ha a dolgozót a a felmondás napján, de annak közlését követően keresőképtelen állományba helyezték [Mt. V. 22. §b) pont]. A felperes építésvezetője volt az alperes építőcsoportjának. Az alperes igazgatója az 1985. október 17-én kelt levelében arról tájékoztatta, hogy 1985. augusztus 30-án az építőcsoportot személyi feltételek hiánya miatt megszüntette. A csoport dolgozói ugyanis a munkaviszonyukat megszüntették, és a csoport újraszervezésére nincs reális lehetőség. A felperes változó munkahelyű, ezért 15 éves 69