Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

követően az alperes két személyt alkalmazott portásként, akik a szakmérnökségen dolgoztak. Hivatkozott arra is, hogy 50%-os munkaképesség-csökkenése miatt nem tudta elfogadni a felajánlott másik két munkakört. Az alperes kérte a kereset elutasítását. Arra hivatkozott, hogy főhatóságának intézkedése alapján az 1985. évi létszám-és béralap-előirányzatát az 1984. évi tervezetthez viszonyítva 27 fő fizikai és 7 fő nem fizikai létszámmal, továbbá 2292 ezer forint béralappal csökkenteni fogja. A csökkentés végrehajtása érdekében a szükséges intézkedéseket folyamatosan teszi meg. Nem volt tudomása arról, hogy a felperes munkaképesség-csökkenése 50%-os és arról sem, hogy 24 órás szolgálatot - az üzemorvos véleménye alapján - nem láthat el. A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével elutasította a felperes keresetét. Az ítélet indokolása szerint a végrehajtott átszervezés megfelelő indokot szolgáltatott a munkaviszony felmondásához. A felperes alaptalanul utasította vissza a számára felajánlott munkaköröket, ezért a munkáltató - a felmondási korlátozás ellenére - jogszerűen szüntette meg a munkaviszonyát. A felperes nem tekinthető megváltozott munkaképességű dolgozónak, mert korlátozás nélkül továbbra is alkalmas portás munkakörének ellátására. Nem esik felmondási tilalom alá. Az alperes az Mt. 26. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint írásban, indokoltan mondott fel, a megjelölt indok bizonyítottan valós, és a felmondás jogszabályi tilalomba vagy korlátozásba nem ütközik [Mt. V. 23. § (2) bek.]. A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az Mt. 29. §-a szerint a dolgozó kérelmére a munkaügyi vitát eldöntő szerv a felmondást hatálytalanítja, ha a felmondásban megjelölt indok valótlan, a felmondás jogszabályi tilalomba, illetőleg korlátozásba ütközik vagy egyébként nem a megszabott módon történt. Helytállóan utalt a törvényességi óvás arra, hogy a felmondás hatálytalanítása iránt indított perben a bíróságnak körültekintően kell vizsgálnia, hogy a felmondás indokai megfelelnek-e a valóságnak, és a felmondás jogának gyakorlása társadalmi rendeltetésének megfelelően történt-e [Mt. 26. § (2) bek., MK 95. számú állásfoglalás]. A felmondás indoka a felperes munkakörét érintő létszámcsökkentés volt, vagyis az alperes a központi telepén a korábban alkalmazott három portás helyett csak két személyt kívánt foglalkoztatni. A munkaügyi bíróság azonban nem vizsgálta, hogy ez az indok megfelel-e a valóságnak. Erre vonatkozóan bizonyítást nem foganatosított annak ellenére, hogy a felperes szerint az alperes - munkaviszonyának megszűnése után - két dolgozót vett fel főállású portásnak. A bíróságnak ezért vizsgálnia kellett volna, hogy az alperes a felmondást megelőzően és azt követően a központi portaszolgálaton hány dolgozót foglalkoztatott portásként, és ténylegesen alkalmazott-e e munkakörben új dolgozókat. Az alperes sem vitatta, hogy a felperes munkaviszonya csak különösen indokolt esetben mondható fel, mert az öregségi nyugdíjkorhatárt még nem töltötte be, és a 25 évi szolgálati időn alapuló öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzéséhez 5 évnél kevesebb szolgálati ideje hiányzik [Mt. V. 23. § (1) bek. b) pont, MK 10. számú állásfoglalás]. A munkaügyi bíróság - bár a különös indokoltságot megállapíthatónak találta - nem tisztázta, hogy az alperesnél van-e olyan munkakör, amelynek ellátására a felperes alkalmas. Megalapozatlanul állapította meg, hogy a felperes indokolatlanul utasította vissza a felajánlott másik két portási munkahelyet, és ezért az alperes az Mt. V. 23. §-ának (2) bekezdése alapján - a felmondási korlátozás ellenére - jogszerűen szüntette meg a munkaviszonyát. Megállapítása a rendelkezésre álló bizonyítékokkal ellentétes. Az üzemorvos vallomása szerint a felperesnél magas vérnyomás betegsége miatt bármikor előfordulhat 67