Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

felmondási jogát a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról szóló 8/1983. (VI. 29.)EüM-PM együttes rendelet alapján csak korlátozott mértékben gyakorolhatta. A felmondás időpontjában hatályban volt, a csökkent munkaképességű dolgozók helyzetének rendelkezéséről szóló 1/1967. (XI. 22.) EüM-EüM-PM együttes rendelet hatálya azokra a csökkent munkaképességű dolgozókra terjed ki, akik egészségi állapotuk romlásából eredő munkaképesség-csökkenés miatt munkahelyükön teljes értékű munka végzésére alkalmatlanokká váltak, de öregségi vagy rokkantsági nyugdíjra még nem jogosultak [1. § (1) bek. a) pont]. A 10. § (1) bekezdése szerint pedig nem lehetett felmondással megszüntetni az 1. § (1) bekezdés a) pontjának hatálya alá tartozó dolgozónak a munkaviszonyát, ha a munkaképesség-csökkenésének a mértéke az 50%-ot meghaladta. Ezzel egyező rendelkezést tartalmaz az 1983. július l-jén hatályba lépett 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet 11. §-a (2) bekezdésének c) pontja is. Tény, hogy az alperes 1980 nyara óta67%-ban csökkent munkaképességű és nem kívánta rokkantsági nyugdíjassá nyilvánítását. Ebből következik, hogy miután rokkantsági nyugdíjra jogosulttá vált, vele szemben az említett jogszabály alapján felmondást tiltó, illetőleg korlátozó rendelkezés a felmondás időpontjában nem állt fenn. A munkaügyi bíróságnak ezzel ellentétes álláspontja téves. (M. törv. II. 10 210/1984. sz., BH 1985/5. szám 206.) 59. Különösen indokolt esetben sem lehet felmondással megszüntetni annak a dolgozónak a munkaviszonyát, aki az egészségi állapota romlásából eredő, ötven százalékot elérő munkaképesség-változás miatt az eredeti munkakörében teljes értékű munka végzésére tartósan alkalmatlanná vált. E szempontból eredeti munkakörnek azt a munkakört kell tekinteni, amelyben a dolgozó a munkaképesség-változást közvetlenül megelőzően dolgozott [Mt. 26. § (2) bek., 59. §, Mt. V. 23. § (1) bek. b) pont, 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM r. 2. § (1) bek. a) pont, 11. § (1) bek. a) pont, MK10., 95. sz.]. A felperes 1983. április 11-től portásként állt az alperes alkalmazásában. Munkaszerződése szerint az alperes központi épületében teljesített szolgálatot, ahol a portaszolgálatot három főfoglalkozású portás látta el. A felperes beosztása szerint vagy délelőtti vagy délutáni műszakban dolgozott. A hét végén a portaszolgálat helyett műszaki ügyeleti szolgálatot rendszeresítettek. Az alperes a felperes munkaviszonyát 4 hét felmondási idővel 1985. február 15. napjára felmondta. Ezt azzal indokolta, hogy 1985. január 1. napjától átszervezték az igazgatóság központi portaszolgálatát, azt a három főállású portás helyett csak két főállású portás látja el. A felperes pedig a neki felajánlott másik két munkahelyet - a pécsi szakaszmérnökségen, illetve a gépüzemében - nem fogadta el. A felperesnek a munkaügyi döntőbizottsághoz benyújtott kérelme a felmondás hatályon kívül helyezésére irányult. Arra hivatkozott, hogy az alperes a munkaviszonyát - életkorára tekintettel - csak rendkívül indokolt esetben mondhatta volna fel. A felajánlott két munkakört egészségi állapota miatt nem tudta elfogadni. A gépüzemnél őr-portásként 24 órás szolgálatot, a szakaszmérnökségen pedig éjszakai portaszolgálatot kellett volna teljesítenie. A munkaügyi döntőbizottság helyben hagyta a munkáltató felmondását. Megállapította, hogy a felperest 5 hét felmondási idő illeti meg, ezért a munkaviszony megszűnésének időpontját 1985. február 22. napjára módosította. A felperes a keresetlevelében kérte a felmondás hatálytalanítását, munkaviszonyának helyreállítását és 1985. február 22. napjától elmaradt átlagkeresetének megtérítését. Előadta, hogy a felmondás indoka nem felel meg a valóságnak, mert a felmondást 66