Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

perest, hogy elmaradt munkabér címén 15 nap alatt 18 151 forintot fizessen meg az alperesnek. Döntését arra alapította, hogy a felperes az alperestől olyan munkavégzést követelt meg, amelyet nem volt köteles teljesíteni, a munkahelyi utasítás szabálytalan volt. Rendszeresen nem látta el a feladatkörébe tartozó munkával, a felmondás előtt nem kérte ki a szakszervezeti bizalmi véleményét. Az alperes is hozzájárult a rossz munkahelyi kapcsolat kialakulásához, kihasználta a felperes működésében tapasztalható hiányosságokat. A döntőbizottság határozatát a felperes támadta meg a munkaügyi bíróság előtt, és kérte a felmondás hatályban tartását. A munkaügyi bíróság az 1984. január 31-én hozott jogerős ítéletével elutasította a felperes keresetét, egyúttal arra kötelezte, hogy az alperest ruhatáros munkakörben foglalkoztassa, és fizessen meg részére 15 nap alatt 41 306 forint elmaradt munkabért. Az ítéletében megállapította, hogy S. D. csoportvezető tiltotta meg az alperesnek a kábelrendezőbe való belépést, ő tiltotta meg azt is, hogy az alperes munkahelyére elvigyék a javításra váró zsinórokat. Lényegében tehát nem bizonyítottak az erre vonatkozó felmondási okok. A megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról szóló 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet ll.§-a(l) bekezdésének a) pontjában meghatározott felmondási tilalom kiterjed az alperesre, mert munkaképesség-csökkenésének mértéke eléri az 50%-ot. Az alperes a személyében rejlő magatartási hiányosságok miatt került munkatársaival olyan helyzetbe, hogy a felperes nem kívánta a zsinórjavítói területen foglalkoztatni. Miután a rehabilitációs bizottság által megállapított munkakörök közül az alperes áthelyezhető volt ruhatáros munkakörbe, és ennek az ellátását a perben el is vállalta, a felperes ebben a munkakörben köteles őt foglalkoztatni. A felperes nem a társadalmi rendeltetésének megfelelően gyakorolta a jogait. Ezt bizonyítják a munkaügyi bíróság előtt folyamatban volt perekben hozott jogerős ítéletek, a fegyelmi elbocsátás hatályon kívül helyezése és az előző felmondás hatálytalanítása. A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az Mt. 29. §-a szerint a dolgozó kérelmére a munkaügyi vitát eldöntő szerv a felmondást hatálytalanítja, ha a felmondásban megjelölt indok valótlan, a felmondás jogszabályi tilalomba, illetőleg korlátozásba ütközik, vagy egyébként nem a megszabott módon történt. A munkaügyi bíróság a jogszabály e rendelkezésére figyelemmel nem kötelezhette volna a felperest, hogy az alperest a felmondás előtt betöltött munkaköre helyett más, attól eltérő munkakörben foglalkoztassa. Erre az Mt. 24. §-a sem ad lehetőséget, mert a munkaszerződés módosítását a munkáltató és a dolgozó közös megegyezésére bízza. A per édemi részét illetően a Legfelsőbb Bíróság a következőkre mutat rá. Az Mt. 26. §-ának (1) bekezdése értelmében a határozatlan időre létesített munkaviszonyt felmondással mind a munkáltató, mind a dolgozó bármikor megszüntetheti. A (2) bekezdés előírja, hogy a munkáltatónak a felmondást írásban kell közölnie, s abból a felmondás okának világosan ki kell tűnnie. A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 95. számú állásfoglalása szerint a munkáltató által megjelölt felmondási okkal kapcsolatos alapvető követelmény, hogy az valós és alapos legyen, tehát tényszerű valósága mellett okszerűen alá is támassza a dolgozó munkaviszonyának a munkáltató részéről történő megszüntetését. Az említett jogszabályi előfeltételek fennállása esetén is csak abban az esetben szüntethető meg felmondással jogszerűen a dolgozó munkaviszonya, ha azt felmondást tiltó vagy felmondást korlátozó körülmény nem gátolja. 64