Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

A felek 1983. július l-jén írásban munkaszerződést kötöttek, amely szerint az alperes határozatlan időre bedolgozóként alkalmazta a felperest. A munkavégzés helyéül az alperes Budapest, XVII. K. u. 31. szám alatti műhelyét jelölték meg. A szerződés 4. pontja értelmében a felperest munkabér és rezsiköltség-térítés a munkának a megrendelő által történt átvétele után illeti meg. A munkaviszony alig hat hónap elteltével 1984. január 23-án megszűnt. A felperes a munkaviszonyának fennállása alatt kivéve azokat az időket, amelyek alatt keresőképtelen állományban volt - az alperes műhelyében rendszeres munkát végzett, munkabérben azonban nem részesült, mert azok a munkák, amelyeknek elkészítésében részt vett, anyaghiány miatt teljesen készre nem készültek el. A munkaviszony megszűnésekor az alperes a felperes MILlapján munkabérelőleg és rezsiköltség címén 14 730 forint tartozást tüntetett fel. A felperes ezt sérelmesnek tartotta, ezért kérelemmel fordult a döntőbizottsághoz. A MIL-lapján feltüntetett tartozás megfizetése alóli mentesítését kérte. Kérte továbbá az alperest a munkaviszonya fennállása alatt járó munkabér és költségtérítés megfizetésére, továbbá keresőképtelenség idejére táppénz fizetésére kötelezni. Az alperes mellett működő szövetkezeti döntőbizottság a határozatával csak a felperes munkabér, költségtérítés és táppénz iránti igénye tárgyában rendelkezett, és a felperes kérelmét elutasította. Megállapította, hogy azoknak a munkáknak a megrendelője, amelyek elkészítésében a felperes részt vett, a munkák elhúzódása miatt a megrendelését visszavonta, ezért a felperest munkadíj és költségtérítés a szerződés 4. pontja értelmében nem illeti meg. Táppénzre pedig azért nem jogosult, mert a megbetegedését megelőző hónapokban munkabérben nem részesült. A szövetkezeti döntőbizottság határozata ellen a felperes keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz. A kereseti kérelme lényegében azonos volt a döntőbizottsághoz előterjesztett kérelmével. A munkaügyi bíróság eljárása során kirendelt műszaki szakértő szakvéleményében meghatározta azoknak a gépeknek és berendezéseknek a készültségi fokát, amelyek elkészítésében a felperes is részt vett. Annak meghatározása azonban, hogy abból mennyi a felperes munkájának értéke, a szakértő szerint olyan tetemes munkát igényelne, amely nincs arányban a perértékekkel. A munkaügyi bíróság az ítéletével a döntőbizottság határozatát részben megváltoztatva kötelezte az alperest, hogy a felperesnek fizessen vissza 14 730 forintot. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. A munkabérre vonatkozó elutasító ítéleti döntését azzal indokolta, hogy a felperes nem bizonyította az általa elvégzett munka mennyiségét. A rezsiköltség megtérítése, valamint a táppénz iránti keresetet elutasító döntését nem indokolta. A jogerős ítéletnek a felperes keresetét elutasító része ellen emelt törvényességi óvás alapos. A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt arra utal, hogy a felperes foglalkoztatásának formája a bedolgozói jogviszonynak nem felelt meg. A bedolgozók foglalkoztatásáról szóló 10/1981. (IX. 29.) MüM rendelet l.§-ának (3) bekezdése szerint bedolgozói munkaviszony olyan önállóan végezhető fizikai vagy nem fizikai munkára létesíthető, amelyre a teljesítménykövetelmény munkanorma formájában, illetőleg más mennyiségi vagy minőségi mutatókkal meghatározható. A rendelet 5. §-ának (2) bekezdése szerint a munkavégzés helye a bedolgozó személyi igazolványában bejegyzett állandó, illetve ideiglenes lakása vagy a megállapodásban meghatározott telephely. Ez utóbbi nem lehet olyan munkahely, ahol a munkáltatóval munkaviszonyban, illetve tagsági viszonyban álló dolgozók végzik munkájukat. 25