Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

A munkaügyi bíróság végzése ellen emelt törvényességi óvás alapos. A felperes 1981. december 4. napjával létesített munkaviszonyt az alperessel mint vájár, de a korábbi munkáltatójánál is ugyanebben a munkakörben dolgozott. Vibrációs ártalmat az alperesnél fennálló munkaviszonya alatt állapítottak meg nála, ezt követően érte üzemi balesete. Ugyancsak az alperesnél került rehabilitált munkakörbe, csupán az nem állapítható meg az iratokból, hogy mikortól. A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának a 118. számú állásfoglalásával módosított 33. számú állásfoglalása b) pontja szerint ha a dolgozó egészségromlásában, foglalkozási betegsége kialakulásában több munkáltatónál végzett munka hatott közre, a dolgozó káráért az Mt. 62. §-a és az Mt. V. 83. §-a alapján az a munkáltató felel, akinél a foglalkozási ártalom veszélyével járó munkakörben dolgozónak a munkaképesség-csökkenése keresetveszteséget okozott. Arra nézve egyáltalán nem merült fel peradat, hogy a felperes foglalkozási megbetegedése a korábbi munkáltatójánál keresetveszteséget okozott volna. Ezzel szemben tény, hogy a foglalkozási megbetegedés, az annak eredményeként jelentkező munkaképességcsökkenés és az emiatt szükségessé vált rehabilitáció az alperesnél történt meg. Ennek folytán a munkaügyi bíróság tévesen oktatta ki a felperest arra nézve, hogy a kárát a korábbi munkáltatójától igényelheti, s hogy a per megszüntetését kérje. A felperes téves kioktatása alapján tett nyilatkozata a jogai érvényesítésére irányuló szándékával ellentétben áll. A per ennek alapján történt megszüntetése törvénysértő. A munkaügyi bíróság akkor járt volna el helytállóan, ha a másodfokú bíróság iránymutatásának megfelelően a pert érdemben elbírálja. (M. törv. I. 10 118/1986. sz., BH 1987/3. szám 103.) 193. A foglalkozási betegségben megbetegedett (üzemi balesetet szenvedett) dolgozónak elmaradt jövedelem címén járó kártérítés összegének kiszámításánál a különböző jogcímeken járó jövedelemrészeket mind a ténylegesen elért, mind pedig az elérhető, de elmaradt kereset körében növelő tényezőként figyelembe kell venni (Mt. 62. §). A felperes lakatosként dolgozott az alperes bányaüzemében. 1979-ben felszíni munkakörbe, majd 1983. április l-jétől rokkantsági nyugdíjas állományba került. 1977-től - hallásának megromlása miatt - többször állt kórházi kezelés alatt, emiatt került sor a földalatti munkahelyről felszíni munkahelyre történő áthelyezésére is. A társadalombiztosítási szervvel szemben folyamatban volt perben hozott jogerős ítéletben a bíróság megállapította, hogy a halláskárosodása foglalkozási eredetű, és ennek alapulvételével megállapította a társadalombiztosítási baleseti járadékra való jogosultságát is. A felperes ezt követően - a munkaügyi döntőbizottsági eljárás lefolytatása után a zaj okozta halláskárosodása miatti jövedelemkiesésből eredő kárának megtérítése iránt pert indított az alperes ellen. A munkaügyi bíróság az ítéletében kötelezte az alperest, hogy a felperes részére elmaradt munkabér címén az 1978. május 2-től 1982. december 31-ig terjedő időre fizessen meg összesen 73 009 forintot. Ezen kívül az alperest 1985. április l-jétől kezdődően - a felperes hallókészülékének javítása, az ahhoz szükséges tartozékok költségeinek megtérítése fejében - havi 100 forint járadék fizetésére is kötelezte. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. A megyei bíróság az ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatta. Az 1978. május 2-től 1982. december 31-ig terjedő időre elmaradt munkabér címén fizetendő összeget 82 196 forintra felemelte, ezt meghaladóan a munkaügyi bíróság ítéletét fellebbezett részében helyben hagyta, nem fellebbezett részét pedig nem érin203