Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

Az idézett jogszabályi rendelkezéshez kapcsolódik a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 93. számú állásfoglalása, amely szerint az üzemi balesetre alapított járadékigény elévülését illetően meg kell különböztetni a keresetveszteségben mutatkozó károsodás egymástól viszonylag elkülönülő három szakaszát. Az elévülés kezdete az első szakaszban a táppénzes állományba kerülés, a második szakaszban az üzemi balesettel összefüggő munkaképesség-csökkenés folytán első ízben bekövetkezett keresetveszteség,^ a harmadik szakaszban pedig a rokkantsági nyugállományba helyezés időpontja. így szabályozza ezt a dolgozók életének, testi épségének vagy egészségének sérelmével kapcsolatos károk megtérítéséről szóló 26/1980. (XII. 20.) MüM rendelet 13. §-a is. A munkaképesség-csökkenés és az üzemi baleset közötti okozati összefüggés megállapítása orvosi szakkérdés, amely nélkül nincs jogalapja a kártérítés követelésének. Az MK 93. számú állásfoglalás is arra az esetre utal, amikor a dolgozó keresetveszteségét korábban természetes eredetű egészségromlással hozták okozati összefüggésbe, később viszont orvosilag kimutatták, hogy a munkaképesség-csökkenés az üzemi balesetre vezethető vissza. Ilyen esetben pedig a dolgozó az okozati kapcsolat megállapítását követő hat hónapon belül akkor is érvényesítheti az igényét, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból hat hónapnál kevesebb van hátra. Ez az eset ugyanis az Mt. 5. §-ának (2) bekezdésében említett menthető oknak minősül. A felperes munkaképesség-csökkenését az 1978. évi üzemi balesetét követő évben, s akkor állapították meg, amikor csupán 9 hónapi - eredeti munkakörével azonos kisegítő munkakörből üzemorvosi javaslatra a kevesebb keresettel járó barakosi munkakörbe helyezték át. Ez az 1979. évi orvosi szakvélemény azonban a 35%-os munkaképesség-csökkenés eredetét sorsszerű megbetegedéssel hozta kapcsolatba. Ekkor tehát a felperes az 1978. évi üzemi balesetére hivatkozással nem igényelhetett eredményesen kártérítést az alperestől. Miután azonban az 1984. évi orvosi szakvélemény 16%-os munkaképesség-csökkenést az 1978. évi üzemi balesettel hozott okozati összefüggésbe, a felperes nem késlekedett a kártérítési igényének érvényesítésével, azt hat hónapon belül megtette. Ezt korábban - az Mt. 5.§ (1) bekezdésében meghatározott három éves elévülési időn belül - menthető okból nem tehette meg. Tévedtek ezért az eljárt bíróságok, amikor a felperes követelését elévülésre hivatkozással - érdemi elbírálás nélkül - elutasították. Helytállóan akkor jártak volna el, ha - a 26/1980. (XII. 20.) MüM rendelet 14.§-ának (1) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel - azt vizsgálják* hogy az üzemi balesettel okozati összefüggésbe hozott 16%-os munkaképesség-csökkenés ténylegesen milyen mértékben játszott közre a felperes keresetveszteségének bekövetkeztében, s ennek megfelelően állapítják meg az alperes kártérítési felelősségét. (M. törv. 10 242/1986. sz., BH 1987/7. szám 256.) 7. A munkaügyi bíróság nem hagyhatja jóvá a felek olyan egyezségét, amelyet elévült követelés megfizetése tárgyában kötöttek [Mt. 5. § (1) bek.]. II. A munkáltató a munkavállalói igazolási lapon az elévült követelését nem tűntetheti fel. A munkaügyi vitákat elbíráló szerveknek ez elévülést hivatalból kell figyelembe venni [Mt. 5. §, 64. § (1) bek.]. A felperes 1977-ben az alperes alkalmazottjaként O. I. helyettesével együtt üzletvezetője volt az alperes egyik vegyesboltjának. Az 1977. július l-jétől 1977. december 3-ig tartó leltáridőszakban 60 354 forint leltárhiány keletkezett, erre tekintettel az alperes elnöke 36 212 forint leltárhiány megfizetésére kötelezte. A felperes kérelme a leltárhiány megfizetésének kötelezettsége alól való mentesítésére irányult. A munkaügyi döntőbizottság a határozatával a megtérítendő leltárhiány összegét 18 106 forintra szállította le. A döntőbizottság határozatának megváltoztatása iránt indult per17