Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1979-1984 (Budapest, 1985)

alapuló igazolás is, ennek elbírálásánál azonban figyelemmel kell lenni arra, hogy a nyugdíjjogosultság szempontjából szolgálati időként elismert idő nem feltétlenül azonos a munkaviszonyban töltött idővel (MK 75. sz.). A felperes hivatalsegédként dolgozott az alperes szakközépiskolánál. Munkaviszonyát az alperes igazgatója 1979. május 31-én július 31-re felmondta, mert az ötvenötödik életévét betöltötte és öregségi nyugdíjra szerzett jogosultságot. A felperes felmondási idejét — 24 évi munkaviszonyára tekintettel — két hónapban állapította meg. A felmondási idő tartamának megállapítása miatt és további egy hónapi felmondási illetmény kifizetése végett a felperes munkaügyi vitát kezdeményezett. Az alperes munkaügyi döntőbizottsága a kérelmét elutasította. Megállapította, hogy a felperes a felmondás időpontjában csak 24 év munkaviszonyt tudott igazolni. A munkaügyi döntőbizottság határozata ellen a felperes keresettel fordult a bírósághoz. Állította, hogy 34 év munkaviszonnyal rendelkezik, ennek alapulvételével állapították meg a nyugdíját is, így három hónapi felmondási idő illeti meg. A munkaügyi bíróság az ítéletével a felperes keresetét elutasította. A bíróság álláspontja is az volt, hogy a felperes a felmondás időpontjában csak 24 év munkaviszonyt tudott igazolni, így jogszerű volt a felmondási idő tartamának két hónapban történt megállapítása. A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. A munkaügyi döntőbizottság 1980. február 11-én tartott tárgyalásán már ismert volt az alperes és a döntőbizottság előtt is, hogy a felperes részére 34 év szolgálati idő alapján állapítottak meg nyugdíjat. Az alperes igazgatója a döntőbizottság tárgyalásán előadta, hogy az említett tényről a társadalombiztosítási szerv határozatából szereztek tudomást és annak alapján a huszonöt évi munkaviszonnyal járó jubileumi jutalmat utólag meg is fizették a felperesnek. Mindezekre figyelemmel a munkaügyi bíróság akkor járt volna el helyesen, ha tisztázta volna a felperes munkaviszonyban töltött idejének tartamát, ehhez képest foglalt volna állást abban a kérdésben, hogy a felperest mennyi felmondási idő illeti meg, és az alperest kötelezte volna a felperesnek még járó felmondási illetmény megfizetésére. önmagában az a körülmény, hogy a felmondás időpontjában a dolgozó még nem tudta hitelt érdemlően igazolni a munkaviszonyban töltött idejének teljes tartamát, nem fosztja meg attól a jogától, hogy később, a felmondással kapcsolatban indult munkaügyi vita keretében igazolja a munkaviszonyban eltöltött, de a munkáltatója által el nem ismert idejét és ennek figyelembe vételével kérje a felmondási idő tartamának megállapítását. A munkaviszonyban töltött idő igazolására — a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 75. számú állásfoglalásában kifejtettek szerint — bármely okirat vagy egyéb bizonyíték alapul szolgálhat. Így elfogadható hitelt érdemlő bizonyítékként a társadalombiztosítási szervek nyilvántartásain alapuló igazolás is. Ezzel összefüggésben azonban szükségesnek látszik rámutatni arra, hogy a nyugdíjjogosultság szempontjából figyelembe vehető szolgálati idő nem feltétlenül azonos a munkaviszonyban töltött idővel. Vannak olyan tevékenységek, amelyekben eltöltött idő a nyugdíjjogosultság szempontjából jogszerző időnek számít, a munkaviszonyban 32