Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1979-1984 (Budapest, 1985)
Ez nem jelenti azt, hogy a hatályon kívül helyezést követően — de még az Mt. 56. §-ának (3) bekezdésében meghatározott határidőn belül — a munkáltató a felettes szakszervezeti szerv szabályos hozzájárulásának birtokában ismételten nem indíthatná meg a fegyelmi eljárást a dolgozó ellen. Az adott esetben azonban erre már nem kerülhet sor, mert ez az idő — a tudomásra jutástól számított három hónap — eltelt, ezért a fegyelmi vétség miatt a felperest már nem lehet felelősségre vonni. (Legf. Bír. M. törv. I. 10. 111/1978. sz., BH 1979/2. szám 86.) II. A munkaviszony a) A munkaviszony létesítésének és fennállásának feltételei 19. A munkaviszonyban álló nyugdíjas jogosult mindazokra a járandóságokra, amelyek azonos feltételek mellett a nem nyugdíjas dolgozókat megilletik. A nyugellátások és baleseti nyugellátások folyósítására vonatkozó rendelkezések szerint a munkaviszonyban foglalkoztatott öregségi, rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíjas nyugdíját mindaddig folyósítani kell. amíg a foglalkoztatás ideje a naptári év folyamán a foglalkoztatási keretet (általában az évi 840 órát) nem haladja meg. Ellenkező esetben — az előírt mértékben és módon — a nyugdíj szüneteltetésének van helye. [1975. évi II. tv. 99. §, az 52/1979. (XII. 30.) MT számú rendelettel módosított és kiegészített 17/1975. (VI. 14.) MT számú rendelet 202—212. §, az 1/1980. (I. 30.) SZOT számú szabályzattal módosított és kiegészített 3/1975. (VI. 14.) SZOT számú szabályzat 132—143. §]. Az a körülmény, hogy a munkaviszonyban álló dolgozó nyugdíjas a fentiek alapján csak nyugdíjának folyósítása körében válthat ki korlátozásokat, de nem érinti a munkaviszony alapján őt megillető járandóságokat, így különösen munkabérét, - szabadságának tartamára járó díjazást, a munkaszüneti nap miatt kiesett munkaidőre járó átlagkeresetét stb. E járandóságok ugyanúgy megilletik, mint az azonos munkaidő-beosztás és azonos egyéb feltételek mellett foglalkoztatott nem nyugdíjas dolgozókat. (Az MK 118. számú állásfoglalással módosított MK 74. számú állásfoglalás.) 20. A munkaviszonyban töltött idő igazolására bármely okirat vagy egyéb bizonyíték alapul szolgálhat. A dolgozó korábbi munkaviszonyaiban töltött időket a munkaviszony fennállását hitelt érdemlően tanúsító bármely okirat vagy egyéb bizonyíték alapján figyelembe kell venni. Ilyen egyebek között a munkakönyv okiraton alapuló bejegyzése, a társadalombiztosítási szervek nyilvántartásai alapján kiállított igazolás vagy a munkaviszonyról kiállított egyéb eredeti okirat, így például szolgálati vagy működési bizonyítvány, illetőleg hitelt érdemlő tanúvallomás. (MK 75. számú állásfoglalás.) 21. A dolgozó a munkaviszonyban töltött idejét a felmondási idő tartamának megállapításával kapcsolatban indult munkaügyi vita során is bizonyíthatja. A munkaviszonyban eltöltött idő igazolására hiteltérdemlő bizonyítékként elfogadható a társadalombiztosítási szervek nyilvántartásain 31