Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1979-1984 (Budapest, 1985)

szesül. A társadalombiztosítási szerv — mivel a munkáltatójával szembeni kártérítési igénye elévült — az 1028/1978. (VIII. 2.) Mt. h. számú határozat alapján 1978. szeptember 1-től havi 2000 forint kártalanítási járadékot állapított meg a részére. Nyugdíjának és járadékának együttes összege 1979-ben havi 4901 forint volt. A felperes — a számára eredménytelen döntőbizottsági út igénybevétele után — a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetlevelében előadta, hogy 1975-ben korkedvezménnyel öregségi nyugdíjra szerzett volna jogosultságot, ha megbetegedése miatt nem kényszerült volna korábban nyugállományba menni. Kérte az alperes kötelezését olyan összegű kártérítés megfizetésére, amely nyugdíjának, illetve 1978. szeptember 1-től kezdve a nyugdíjának és a kártalanítási járadékának együttes összegét kiegészíti olyan összegre, amelyet mint bányász foglalkozású dolgozó 1975-ben korkedvezményes nyugdíjazás esetén öregségi nyugdíjként megkaphatna. A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének részben helyt adott. A munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatva az alperest az 1978. május 27-től az 1979. június 30-ig terjedő időre 20 990 forint kártérítés, 1979. július 1-től pedig havi 861 forint járadék fizetésére kötelezte. A munkaügyi bíróság az ítéletének indokaiban a társadalombiztosítási szerv közlése alapján tényként állapította meg, hogy a felperes 1976. április 5-től lett volna korkedvezmény alkalmazásával öregségi nyugdíjra jogosult. A vájári átlagkereset alapulvételével öregségi nyugdíjának összegét havi 5509 forintban állapították volna meg. A bíróság jogi álláspontja az volt, hogy a korkedvezményes nyugdíjra jogosultság feltételezett időpontjának elérésekor a felperesnek az Mt. 62. §-a alapján olyan új igénye nyílt meg, amelynek alapján jogosultságot szerzett az említett időpontban történő nyugdíjazás esetén megállapítható öregségi nyugdíj és a kártalanítási járadékkal növelt összegű rokkantsági nyugdíjának különbözetére. Ez az igénye 1976. április 5-én keletkezett — ekkor nyílt meg —, tehát nem évült el. Igényét az alperesnél 1978. november 27-én érvényesítette, visszamenőleg hat hónapra, tehát 1978. május 27-től kezdve jogosult a szóban levő különbözetre. Az 1978. május 27-től az 1979. június 30-ig terjedő időre ennek — a felperest kártérítésként megillető — különbözetnek az összegét 20 900 forintban állapította meg. 1979. július 1-től kezdődően pedig kártérítési járadékot ítélt meg. Ennek összegét abból kiindulva határozta meg, hogy a felperes öregségi nyugdíjának havi összege 1979-ben 5762 forint lett volna, ténylegesen pedig egybevontan 4901 forint nyugdíjat és kártalanítást kap, járadékként tehát havi 861 forint illeti meg. A megyei bíróság az alperes fellebbezése után hozott ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét — annak helytállónak talált indokai alapján — helyben hagyta. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma 93. számú állásfoglalásának I. pontja szerint a foglalkozási megbetegedésre alapított járadékigény elévülését illetően különböztetni kell a keresetveszteségben mutatkozó károsodás egymástól viszonylag elkülönülő fő szakaszai között. Ennek megfelelően önálló igénynek kell tekinteni a járadék összegének meghatározása szempontjából irányadó átlagkereset és a táppénz, az átlagkereset és a baleset következtében csökkent kereset, valamint az átlagkereset és a rok29