Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

ból, közelebbről annak 3. pontjából arra a következtetésre jutott, hogy az alperes semmiféle olyan támogatásra nem kötelezte magát, ami túlment volna azokon a kedvezményeken, amelyek a szerződéskötés idején hatályban volt 15/1967. (XI. 8.) MüM számú rendelet alapján, illetve a 23/1974. (IX. 14.) MüM számú rendelet szerint a felperest egyébként is megillették. A helyes értelmezés végett különbséget kell tenni a továbbtanuló dolgozót a jogszabályok alapján megillető tanulmányi kedvezmények és a vállalat által a külön tanulmányi szerződésben vállalt támogatási kötelezettség között. A felperes főiskolai tanulmányai alatti időszakban a neki járó tanulmányi kedvezményeket a 15/1967. (XI. 18.) MüM számú rendelet (R.) szabályozta és ennek alapján a felperest, mint műszaki irányú felső oktatási intézmény esti tagozatán négyéves tanidejű képzésben részt vevő továbbtanuló dolgozót heti 8 óra munkaidő-kedvezmény [R. 3. § (2) bekezdés], 21 munkanap tanulmányi szabadság [R. 3. § (3) bek. c) pont], valamint a diplomaterv elkészítéséhez és az államvizsgákon való részvételhez további 33 munkanap tanulmányi szabadság [R. 5. § (2) bek.] illette meg. E tanulmányi időkedvezmények azonban csupán fizetés nélküli szabad időre, illetve szabadságra jogosították fel a felperest. A felek között létrejött tanulmányi szerződés 3. pontja az említett kedvezmények felsorolásával e kedvezményeket csupán deklarálta, nem pedig létesítette, mert azokra a felperesnek közvetlenül a jogszabály álapján a szerződéstől függetlenül nyílt meg a joga. Ehhez képest az valóban megállapítható, hogy a szerződés 3. pontja nem tartalmaz az alperesi vállalat részéről a jogszabályi kedvezményeken túlmenő támogatásra való kötelezettségvállalást. Elkerülte azonban a munkaügyi bíróság figyelmét a tanulmányi szerződés 4. pontja, amely szerint a munkáltató ,,a 3. pont szerinti kedvezményezett időben a munkavállaló átlagkeresetét megtéríti". Ez a szerződési rendelkezés már olyan vállalati támogatást állapít meg, amelynek a dolgozót terhelő szerződési kötelezettségek ellenében való elvállalásával a felek közötti tanulmányi szerződés érvényesen létrejött. Az Mt. 21. §-ának (2) bekezdése a tanulmányi szerződés egyik nélkülözhetetlen tartalmi elemévé teszi a vállalat kötelezettségvállalását arra, hogy a dolgozónak a tanulmányok alatt támogatást biztosít. A módosított 5/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 5. §-ának (1) bekezdése szerint a vállalat a tanulmányi szerződésben támogatásként az iskola vagy a tanfolyam elvégzésével járó költségek (pl. tandíj, tanfolyam részvételi díja, beiratkozási díj) megtérítését, illetőleg viselését vállalhatja, ideértve a munkaidő alatt történő képzés miatt kieső időre járó munkabér megtérítését is. A vállalati támogatás e körbe vágó kérdéseit rendezi a már említett 15/1967. (XI. 18.) MüM számú rendelet 7. §-a (1) bekezdésének c) pontja is, kimondván, hogy 3—5. §-ban foglalt tanulmányi kedvezmények teljes tartamára a dolgozót átlagkeresete illeti meg, ha ,,c) a vállalattal tanulmányi szerződést kötött". A fentiekhez képest a jelen esetben valóban a vállalat szerződési kötelezettségén alapuló vállalati támogatás történt. Ezt csak az zárhatná ki, ha a szóban levő tanulmányi időkedvezmények alatti átlagkereset-térítésre a felperes valamely egyéb címén közvetlenül a jogszabály alapján szerzett volna jogot. Ennek megállapítására azonban nincs alap, mert a felperes ilyen jogszerzése csak a már említett 15/1967. (XI. 18.) MüM számú rendelet 7. §-a (1) be79