Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

kezdésének a) vagy b) pontjában megszabott feltételek fennállása esetén következhetett volna be, ezek a feltételek azonban nem valósultak meg. Nevezetesen: az a) pont szerint a dolgozót az átlagkereset abban az esetben illeti meg, ha a munkakörére jogszabály, vagy a kollektív szerződés által előírt szakképzettséget szerzi meg. A felperest a vállalat elektromos szerkesztői munkakörben foglalkoztatta. Munkakörére üzemmérnöki végzettséget sem jogszabály, sem a kollektív szerződés nem írt elő. Ab) pont alapján pedig a felperes az átlagkereset megtérítésére akkor szerzett volna jogot, ha a nappali tagozatos képzés befejezéseként előírt esti vagy levelező tagozatos képzésben vett volna részt. Amikor azonban a felperes az alperesi vállalattal munkaviszonyt létesített, már elvégezte a Híradásipari Szakközépiskolát, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola pedig nem a nappali tagozatos képzés befejezéseként előírt képzés. Ilyen körülmények között a felperes a tanulmányi kedvezményeinek tartamára kifizetendő átlagkereset megtérítésére — a már említett rendelet 7. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján — kifejezetten azáltal szerzett jogot, hogy a vállalattal tanulmányi szerződést (Mt. V. 15. §) kötött és ebben egyebek között vállalta, hogy a képzettség megszerzése után meghatározott időn keresztül a vállalatnál dolgozik. Az alperesi vállalat pedig a felperes tanulmányi kedvezményeinek tartamára az átlagkereset megtérítésére egyedül annak következtében vált kötelezetté, hogy erre a tanulmányok alatti támogatásként [Mt. 21. § (2) bekezdés] a szerződésben kötelezte magát, hiszen ilyen kötelezettségvállalás nélkül — a jogszabályok alapján — ez a kötelezettség nem terhelte volna. A fentiekből viszont az is következik, hogy a felek közötti tanulmányi szerződés — a munkaügyi bíróság álláspontjával ellentétben — érvényesen létrejött, mert a felperes nem egyoldalúan, hanem a vállalat nyilatkozatán alapuló támogatás ellenében vállalta azt a kötelezettségét, hogy a végzettség megszerzése után munkaviszonyát 1980-ig felmondással, vagy jogszabállyal ellentétesen nem szünteti meg. De következik a fentiekből az is, hogy ilyen körülmények között a felperesnek az az eljárása, amellyel az alperesi vállalatnál fennálló munkaviszonyát 1.974. augusztus 31. napjával megszüntette, a tanulmányi szerződés olyan lényeges megszegése, amely a szerződés alapján élvezett anyagi támogatás megtérítésének a kötelezettségét vonja maga után. A megtérítési kötelezettségnek csupán a mértéke szempontjából van jelentősége annak, hogy a 15/1967. (XI. 18.) MüM számú rendelet, úgyszintén a helyébe lépett 23/1974. (IX. 14.) MüM számú rendelet 10. §-ának (3) bekezdése szerint a fenti eseteken kívül is megilleti a dolgozót esti tagozaton való tanulás esetén ugyanolyan mértékű kedvezmény, mintha a gimnázium esti tagozatán, illetőleg levelező tagozaton, mintha a gimnázium levelező tagozatán tanulna. Ez a felperest illetően tanévenként hat munkanap tanulmányi szabadság, s így az erre eső átlagkeresettel a felperesre háruló megtérítési kötelezettség csökkentésének lett volna helye. A periratok között levő kimutatás szerint a felperes húsz nap tanulmányi szabadsága idejére kifizetett munkabér összege 1607 forint volt. A felperes egy napi keresete tehát 80,35 forint volt, így hat munkanap tanulmányi szabadság idejére 482 forint munkabér tanulmányi szerződés megkötése nélkül is megillette volna. Ezt az összeget tartozik az alperes visszafizetni. (M. törv. 1.10 323/1978. sz.) 80