Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

31. Nem minősíthető munkaviszonynak a felek között létrejött jogviszony azon az alapon, hogy a házépítési munkáért járó díjazást „órabérben" határozták meg, az építtető társadalombiztosítási bejelentési kötelezettséget vállalt és ennek eleget is tett (Mt. 22. §). A peres felek 1975 őszén szóban megállapodtak, hogy a kőműves szakmunkás bizonyítvánnyal, de iparengedéllyel nem rendelkező alperes egy segédmunkással lebontja a felperesek tulajdonát képező házas ingatlan egy részét, a két helyiségből álló belvizes épületet. Az alperes ezt a feladatot 1975 november végéig végrehajtotta és a felperesektől előlegként 1975. november 5-én 5000 forintot kapott. Ezt követően a peres felek szóban abban állapodtak meg, hogy az alperes segédmunkás közreműködésével családi házat épít a felpereseknek az általuk adott építési anyagból egy műszaki ellenőr irányítása mellett, 15 forintos szakmunkás és 13 forintos segédmunkás órabérrel. A felperesek vállalták, hogy az alperest és az általa foglatkoztatott munkásokat a társadalombiztosítási szervhez bejelentik és munkájuk után a társadalombiztosítási járulékot kifizetik. Ezt a megállapodást a felek 1976. február 23-án írásba foglalták. E szerint az alperes vállalta a családi ház építésének összes kőműves, szigetelő, burkoló, beton, vasbeton, ács, tetőfedő, föld- és tereprendezési munkáit, míg a felperesek azt, hogy a kőműves részére 15, a segédmunkás részére 13 forintos órabért fizetnek minden pénteken. Ha pedig a családi ház a kitűzött határidőre: 1976. október 15-ére elkészül, a felperesek jutalmat is kilátásba helyeztek. Az alperes a vállalt határidőre a munkálatokkal nem készült el, a munkát abbahagyta és azt tovább nem is folytatta. A felperesek az alperes részére 60 100 forint bér és 5565 forint társadalombiztosítási járulékot fizettek ki. Egy tervezővel felmérették a családi házukon végzett munkát, aki azt állapította meg, hogy az alperest és a segédmunkást csak 28 384 forint illette volna meg. Ezt követően a felperesek keresetükben kérték, hogy a járásbíróság kötelezze az alperest 35 000 forint alaptalanul felvett munkabér visszafizetésére. A járásbíróság ítéletével a keresetnek részben helyt adott és kötelezte az alperest, hogy a felpereseknek 15 nap alatt 11 060 forintot és ennek 1976. november hó 1. napjától a kifizetésig járó 5%-os kamatát, valamint az államnak felhívásra a felperesek illetékfeljegyzési joga alapján le nem rótt illetékből 660 forintot fizessen meg. E jogcímen a felperesek további 1434 forintot voltak kötelesek kifizetni. Megállapította egyben, hogy mindegyik fél maga viseli a saját költségét. Érdemi döntését arra alapította, hogy a peres felek között nem vállalkozási vagy kontár szerződés jött létre. A felperesek az alperest és a segédmunkást kivitelezésre alkalmazták. A perben kirendelt szakértő véleménye szerint az alperest az építkezésért 41 060 forint, a bontásért pedig 8000 forint, összesen 49 060 forint illette meg, így a peres felqk között létrejött szerződés 49 060 forint erejéig volt érvényes, ezt meghaladó mértékben nem. A Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése és 361. §-ának (1) bekezdése alapján az ezt meghaladó összeget az alperes köteles megfizetni. A peres felek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság jogerős végzésével a pert megszüntette, az első fokú bíróság ítéletét teljes egészében hatá63