Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

A munkaügyi döntőbizottság határozata ellen a felperes keresettel fordult a bírósághoz. A döntőbizottság határozatának megváltoztatását és az alperes panaszának elutasítását kérte, mert — álláspontja szerint — az alperes kö­vetelése elévült. A munkaügyi bíróság az ítéletével a felperes keresetét elutasította. A munkaügyi bíróság ítéletének indokai szerint az alperes igénye a nye­reségprémiumra 1972. március 31-én nyílt meg. Ettől számítva — figyelem­mel az Mt. 5. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezésre — az alperes igénye valóban elévült. A PM Bevételi Főigazgatósága területi igazgatóságá­nak 1973. július 5-én kelt határozata azonban az elévülést megszakította. Ezt a határozatot ugyanis — a munkaügyi bíróság álláspontja szerint — a kö­telezett részéről történt elismerésnek kell tekinteni, és így annak az elévü­lést megszakító hatálya következtében az igény érvényesítésekor — 1975. július 24-én — az elévülés még nem következett be. A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az Mt. 5. §-ának (1) bekezdése szerint a munkaviszonyból folyó igény há­rom év alatt évül el. Az alperesnek az eredeti mérleg alapján járó nyereségprémium iránti igénye a mérleg megállapítása napján keletkezett. Ennek időpontja az ira­tokból nem állapítható meg, tény azonban, hogy 1972. március 31-én a mér­legeredmény már ismert volt, mert ezen a napon fizették ki a nyereség­prémiumokat. Ehhez képest az alperes 1975. július 24-én az Mt. 5. §-ának (1) bekezdésében meghatározott elévülési időn túl érvényesítette az eredeti mérleg alapján járó prémium még ki nem fizetett része iránti igényét. Az alperes előzőekben említett igényének elévülését a pénzügyi revíziót végző szervnek a mérlegeredményt módosító intézkedése nem szakította meg. Az Mt. 5. §-ának (3) bekezdése szerint az elévülést — egyebek kö­zött — az igénynek a kötelezett részéről való elismerése szakítja meg, már­pedig nem a PM Bevételi Főigazgatósága a kötelezettje annak az igénynek, amelyből eredő követelését érvényesítette az alperes. Következésképpen az elévülés megszakítása szempontjából az említett pénzügyi szerv intézkedé­sének nincs jelentősége, ahhoz megszakítást eredményező hatály nem fű­ződik. A munkaügyi bíróság ezzel ellentétes álláspontja téves, az azon ala­puló ítéleti döntése pedig törvénysértő. Más jogi megítélés alá tartozik azonban az alperes igényének a mérleg­eredmény módosításán alapuló része. Az erre vonatkozó határozatát a pénzügyi szerv 1973. július 5-én hozta meg, a módosítás folytán jelentkező eredmény különbözet alapján járó prémiumrész iránti igény pedig a mérleg helyesbítésekor, tehát a pénzügyi szerv határozatának meghozatalát köve­tően keletkezett. Minthogy az alperes az igényét 1975. július 24-én érvé­nyesítette, így az igénye abban a részében — amely a módosított mérleg alapján járó 19 820 Ft és az eredeti mérleg alapján járó 16 060 Ft különböze­tének, 3760 Ft-nak a megfizetésére irányult — nem évült el. A munkaügyi bíróság ítélete az erre vonatkozó részében tehát helytálló. Az alperes arra is hivatkozott, hogy a jogelőd vállalat igazgatója — veze­tői értekezleteken is — több alkalommal olyan nyilatkozatot tett, amelyben jogosnak ismerte el a prémiumigényét, és kilátásba helyezte annak teljesí­tését. Amennyiben ilyen nyilatkozat az igazgató részéről valóban elhangzott, annak — mint az igénynek a kötelezett részéről való elismerésének — az 36

Next

/
Thumbnails
Contents