Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

Mt. 5. §-ának (3) bekezdése értelmében az elévülést megszakító hatálya van, a nyilatkozat megtétele időpontjától kezd az elévülési idő újból folyni. E tekintetben azonban a tényállás még nincs felderítve. További bizonyítás felvétele útján kell tisztázni, hogy a felperes jogelődje részéről ki, mikor, milyen alkalommal, milyen tartalmú nyilatkozatot tett az alperes nyereségprémium iránti követelése még ki nem egyenlített részével kapcsolatban. (M. törv. I.10 360/1976. sz., BH 1977/8. szám 348.) 15. A vállalat veszteséges gazdálkodás miatt az alapbér meghatározott részének visszafizetésére kötelező határozat ellen a dolgozó az elévülési időn belül élhet panasszal [Mt. 5., 64. §, Mt. V. 68. §, 107. §, 7/1967. (X. 8.) MüM sz. r. 30., 31. §]. A felperes az alperesnél hizlalda üzemegység-vezetőként állt alkalmazásban. Az alperes igazgatója az 1971. július 23-án hozott határozatával 5940 Ft munkabér visszafizetésére kötelezte a felperest, mert a gazdaság az 1970. gazdasági évet tartalékalappal nem fedezett veszteséggel zárta, így a 9/1969. (XII. 20.) MüM sz. rendelet 30. §-a, valamint a kollektív szerződés értelmében az alapbérét 15%-kal csökkenteni kellett. A határozat jogerőre emelkedett, mert a felperes az intézkedésben közölt 15 napos jogorvoslati határidőn belül panaszt nem nyújtott be. Űj munkáltatója az említett összeget a munkabéréből levonta, és az alperesnek átutalta. A felperes 1972. szeptember 7-én a munkaügyi döntőbizottsághoz fordult arra hivatkozva, hogy társait hasonló tényállás mellett a döntőbizottság mentesítette a visszafizetés alól. A munkaügyi döntőbizottság határozatával a panaszt elutasította, mert a felperes panaszát elkésetten terjesztette elő. A határozat ellen a felperes élt keresettel. Keresetét a munkaügyi bíróság elutasította. A bíróság álláspontja szerint az alperes tévesen kifizetett munkabér visszatérítésére kötelezte a felperest, az ilyen határozat ellen pedig az Mt. V. 107. §-a (1) bekezdésének c) pontja értelmében a kézbesítést követő 15 napon belül lehet panaszt előterjeszteni. A felperes ezt a határidőt elmulasztotta, késedelmét nem tudta kimenteni, így érdemben a marasztalás megalapozottságának kérdésével a munkaügyi bíróság nem foglalkozott. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az Mt. 64. §-a (1) bekezdésének rendelkezése szerint a munkaügyi döntőbizottság eljárása panasz alapján indul meg, a panaszt az elévülési időn belül lehet benyújtani. Meghatározott intézkedések ellen a panasz előterjesztését azonban a Minisztertanács rövidebb határidőhöz kötheti. Ilyen, az általánosnál rövidebb határidőt állapít meg az Mt. V. 107. §-ának (1) bekezdése, amikor kimondja, hogy az a)—d) pontokban feltüntetett esetekben a panaszt 15 napon belül kell előterjeszteni. Mivel ezek kivételes rendelkezések, kiterjesztő értelmezésükre nincs lehetőség. A felek közötti vita a veszteséges gazdálkodás miatt alkalmazott bércsökkentéssel kapcsolatos, amelyre a 9/1969. (XII. 20.) MüM sz. rendelettel módosított és kiegészített 7/1967. (X. 8.) MüM sz. rendelet 30—31. §-ait kell alkalmazni. Eszerint meghatározott munkakörökben dolgozóknak arra az évre, amelyben a vállalat tartalékalappal nem fedezett veszteséggel zár, csak csökkentett összegű — 75, illetőleg 85%-os — alapbér jár; a különbözetet vissza kell téríteni. A jogalkotó tehát a nyereség alakulására jelentős befolyást gyakorló dolgozókra vonatkozóan speciális felelősségi formát álla37