Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

kell számítani. A peradatokból megállapítható, hogy a perbeli esetben az alperes 1973. július 2-től 1976. július 2-ig terjedő időszakban az igényét a vele munkaviszonyban álló felperessel szemben a törvényben megszabott módon, vagyis a visszafizetésre kötelező határozat hozatala útján [Mt. V. 68. § (2) bekezdés] nem érvényesítette. Ennélfogva az 1973. július 2-án esedékessé vált visszafizetési követelés — az elévülést megszakító jogi tény hiányában — 1976. július 2-án elévült. Nincs jogi akadálya annak, hogy a munkáltató valamely munkaviszonyból eredő követelését a dolgozóval szemben a szülési szabadság vagy a gyermekgondozási segély tartama alatt érvényesítse, s miután ennek ellenére azt az alperes a felperessel szemben indokolatlanul elmulasztotta, a munkaügyi bíróság anyagi jogi szabályt sértett azzal, hogy a felperes keresetét elutasító ítéleti döntést hozott. (M. törv. 11. 10 276/1977. sz.) 177. A munkabér vagy egyéb díjazás téves kifizetése esetén a dolgozót erről 30, a kollektív szerződésben meghatározott esetben 60 napon belül írásban értesíteni kell [Mt. V. 68. § (1) bek.]. A felperes 1972. június 30-tól 1975. december 14-ig portásként állt munkaviszonyban az alperessel. Az alperes 1976. december 9-én kelt határozatával felszólította a felperest, hogy 754 forint általa jogtalanul felvett többletmunkabért 15 napon belül fizessen vissza. A felperes panaszt nyújtott be a munkaügyi döntőbizottsághoz, amelyben a fizetési felszólítás hatálytalanítását kérte arra hivatkozással, nincs tudomása arról, hogy többletmunkabért vett volna fel. A munkaügyi döntőbizottság határozatával a felperes panaszát elutasította azzal az indokolással, hogy az alperes a munkaviszony megszűnésekor, 1976. január 20-án a felperes MIL-lapján 754 forint összegű tartozást tüntetett fel. A felperes a munkaügyi döntőbizottság határozatát keresettel támadta meg a munkaügyi bíróság előtt, amely jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a felperes az 1975. július és augusztus havi munkabérét teljes összegben felvette, holott bizonyított tény, hogy e hónapokban teljes munkabérre nem szerzett jogot. Ugyanis a felperes július 21től 23-ig három napig igazolatlanul volt távol a munkahelyétől, míg július 24-től 31-ig betegállományban volt. Tehát július hónapban 10 munkanapra nem illette volna meg munkabér. A felperes 1975. augusztus 1-től 10-ig, illetőleg augusztus 19-től 31-ig szintén keresőképtelen betegállományban volt. A felperes betegsége miatt augusztusban 11 olyan munkanap volt, amelyre nem kaphatott volna munkabért. Ily módon a becsatolt bérelszámolási lapok tanúsága szerint az említett két hónap alatt 754 forinttal több munkabért vett fel, mint ami a végzett munkája alapján megillette volna. Az alperes ezt az összeget egyébként a felperes MIL-lapján is feltüntette. Ezért a munkaügyi bíróságnak az volt az álláspontja, hogy a felperes az általa felvett többletmunkabért köteles az alperesnek visszafizetni. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az Mt. V. 68. §-ának (1) bekezdése szerint munkabér vagy egyéb díjazás téves kifizetése esetén a dolgozót erről 30, a kollektív szerződésben meghatározott esetben 60 napon belül írásban értesíteni kell. Ennek elmulasztása 284