Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

napra 3700 forint kifizetését kérte. Kérelmét azzal indokolta, hogy az alperes a munkaszüneti napokra járó díjazását személyi alapbérrel számolta el, holott — álláspontja szerint — e napokra átlagkeresetet kellett volna kapnia. Az alperes igazgatója a felperes kérelmét elutasította, amely vállalati döntés ellen a felperes panaszt nyújtott be az alperesnél működő munkaügyi döntőbizottsághoz. A munkaügyi döntőbizottság határozatával a panaszt elutasította. Határozatát azzal indokolta, hogy az alperes a felperes munkabérét a munkaszüneti napokra a gépkocsivezetők bértáblázata szerinti alapbér figyelembevételével a 6/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 10. §-ának (1) bekezdése alapján helyesen számolta, illetve számolja el. A felperes a döntőbizottság határozata ellen keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz, és keresetlevelében lényegében a döntőbizottsághoz benyújtott panaszával egyezően terjesztette elő igényét. • A munkaügyi bíróság a felperes keresetét jogerős ítéletével elutasította. Az ítélet indokolása szerint a felperes havidíjas dolgozó, ezért a 6/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 10. §-ának (1) bekezdése alapján az Mt. 41. §-ának (2) bekezdésében említett díjazást a munkabére magában foglalja. Helytállónak találta a bíróság, hogy az alperes a munkaszüneti napokra a felperes személyi alapbérét és az állandó, rendszeresen folyósított és a teljesítményétől független pótlékot (az időközben eszközölt béremelések révén 2100 + 300 forint) veszi figyelembe. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás nem alapos. Az adott munkaügyi vita során a Legfelsőbb Bíróságnak azt a kérdést kellett elbírálnia, hogy a különböző munkaköröket betöltő havidíjas dolgozók munkaszüneti napra járó díjazása tekintetében tehető-e különbség. Ennek eldöntésénél a következőkből kell kiindulni: Az Mt. 41. §-ának (2) bekezdése szerint „a dolgozónak a Minisztertanács által meghatározott munkaszüneti napokon nem kell munkát végeznie, és az emiatt kiesett munkaidőre átlagkeresete megilleti". A 6/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 10. §-ának (1) bekezdése értelmében azonban „az Mt. 41. §-a (2) bekezdésében említett díjazást a havidíjas dolgozók munkabére magában foglalja". Az említett jogszabályok nem tesznek különbséget a különböző munkaköröket betöltő havidíjas dolgozók munkaszüneti napra járó díjazása vonatkozásában. Ebből viszont okszerűen következik, hogy a havidíjas tehergépkocsivezető felperes igénye sem terjedhet túl a 6/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 10. §-ának (1) bekezdése.által meghatározott kereten. Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a gépjárművezetők munkafeltételeinek és munkabérének megállapításáról szóló 16/1971. (VII. 7.) MüM— KPM számú együttes rendelet sem tartalmaz az előzőekben felsorolt általános rendelkezésektől eltérő szabályozást. Önmagában a körülmény, hogy az alperes egy utóbb hozott, a gépkocsivezetők bérezésére vonatkozó vállalati utasítás alapján a munkaszüneti napokra a havi ledolgozott órákon felül további nyolc órára munkabért fizet ki, nem teszi alapossá a felperes kereseti kérelmét. Nem vitatható ugyanis a munkáltatónak az a joga, hogy a dolgozó részére a jogszabályokban meghatározott juttatásokon felül munkabért fizessen. Ez 282