Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

Az üzleti munkarend 14. pontja szerint a borozó takarítása az üzleti dolgozók feladata. A borozóban külön takarítónő alkalmazva nem volt. A borozót reggel 9 órától este 21 óráig tartották nyitva. A felperesek miután megtudták, hogy az alperes a borozót a gazdaságtalan üzemelés miatt átadja egy másik mezőgazdasági termelőszövetkezetnek, felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a szövetkezeti döntőbizottsághoz. Ebben tíz évre visszamenőleges hatállyal különböző járandóságaik megfizetésére kérték kötelezni az alperest. így többek között heti pihenőnapjaikon és a munkaszüneti napokon végzett munkájuk, túlmunkájuk és a takarításért végzett munkájuk ellenértékét kérték. A felperesek később módosították eredeti követelésüket. Többek között azt állították, hogy nem napi 9, hanem 12—13 órán át tartották nyitva az üzletet. Az alperes 1977 novemberében az I. rendű felperes munkaviszonyát felmondással megszüntette. Az I. rendű felperes felülvizsgálati kérelmében az alperest 35 napra járó felmondási illetménye megfizetésére, valamint 22 nap szabadságának pénzbeli megváltására kérte kötelezni. Egyébként a feleségét is képviselte, és a döntőbizottság tárgyalásán kijelentette, hogy a beadványaikban foglaltakat változatlanul fenntartja. A szövetkezeti döntőbizottság a felperesek kérelmeit egyesítette, majd határozatával a felperesek kérelmét elutasította. Megállapította: a felperesek nem tudták bizonyítani, hogy többletmunkát, illetve túlmunkát végeztek. Munkaidejükről jelenléti ívet nem vezettek. Túlmunka végzésre az alperes őket egyetlen esetben sem kötelezte. A saját és a felesége munkaidő-beosztását egyébként is az I. rendű felperes volt jogosult meghatározni. A felperesek a döntőbizottság határozatát keresettel támadták meg a munkaügyi bíróság előtt. Keresetükben lényegében a felülvizsgálati kérelmükben előadottakat ismételték meg. A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével a szövetkezeti döntőbizottság határozatát részben megváltoztatta és arra kötelezte az alperest, hogy a felpereseknek 36 hónapra havi 300 forint, összesen 10 800 forint összegű munkabért fizessen meg. A bíróság a felperesek ezt meghaladó keresetét elutasította. A munkaügyi bíróság ítéletének indokolásában idézte az I. rendű felperesnek a tárgyaláson tett nyilatkozatát, amely szerint az alperes utasítása értelmében reggel 9 órától esti 21 óráig kellett nyitva tartani a borozót. Ennek folytán sem szabadnapjuk, sem pihenőnapjuk nem volt, s még a takarítást is nekik kellett elvégezni. Megállapította, hogy a borozó a felek egybehangzó állítása szerint minden nap 12 órát üzemelt. A havi üzemidő tehát 30 napos hónap esetén 360 óra, ugyanakkor a felperesek havi munkaideje — a személyenkénti 270 órás munkaidőt alapulvéve — 540 óra volt. Miután az alperes nem rendelte el, hogy a teljes nyitvatartási idő alatt mindkét felperes a borozóban tartózkodjon, az I. rendű felperesnek kellett volna olyan munkaidő-beosztásról gondoskodni, hogy a munkaszüneti napok és a heti pihenőnapok mindkét felperes számára biztosítva legyenek. A bíróság leszögezte, hogy a felperesek nem tudták bizonyítani, naponta ténylegesen hány órát töltöttek munkában, mivel jelenléti ívet nem vezet279