Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

gában nem ad lehetőséget a IV. kategóriába való besoroláshoz. A kollektív szerződés szerint a IV. kategóriában megjelölt dolgozókat az V. kategóriába kell sorolni, ha az előírt képesítéssel nem rendelkeznek. A jogszabályok és a kollektív szerződés rendelkezéseinek megfelelően járt el tehát az alperes akkor, amikor a felperest a termelés- és forgalomirányítók V. kategóriájába sorolta be s e besorolásnál egyben tekintettel volt a felperes méltányos érdekeire is, mert alapbérét a reá irányadó bértétel felső határánál magasabb összegben — a különbözetet személyi pótlékként — állapította meg. A 7/1971. (IV. 1.) MüM sz. rendelet és a vállalat kollektív szerződésének az e rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezései a munkáltatóra kötelező erejűek, s azoktól méltányosságból is csupán abban az esetben térhet el, ha ezt a jogszabály kifejezetten előírja. Ilyen rendelkezést tartalmaz az említett rendelet 6. §-ának (6) bekezdése, amely szerint ha a dolgozó alapbére a bértétel felső határát meghaladja, az alapbérét csökkenteni nem lehet, a különbözetet személyi pótlékként kell kifizetni. Az alperes a jogszabályok és a kollektív szerződés rendelkezéseinek megfelelően sorolta be a felperest, s így a munkaügyi bíróság ítélete, amelyben a bíróság az előírt feltételek megléte nélkül csupán méltányosságból sorolta vissza a felperest a korábbi kategóriájába, törvénysértő. Törvénysértő a munkaügyi bíróság ítélete azért is, mert csupán a kategóriába sorolás kérdésében döntött. A felperes kereseti kérelme azonban azt is tartalmazza, hogy a bíróság kötelezze az alperest munkabérének a művezetőtársainak adott béremelésnek megfelelő összeggel való felemelésére. A munkaügyi bíróságnak a Pp. 213. §-ának (1) bekezdése értelmében e kereseti kérelem felől is döntenie kellett volna. A munkaügyi bíróság az ítéletében tévesen jelölte meg alperesként a vállalat egyik üzemegységét. Az alperes vállalat a Ptk. 31. §-ának (1) bekezdése értelmében jogi személy, a vállalat üzemegységei azonban jogi személyiséggel nem rendelkeznek, ekként jogképességük sincs [Ptk. 28. § (2) bek.], következésképpen az üzemegység a Pp. 48. §-a értelmében a perben fél nem lehet. (M. törv. I. 10 090/1975. sz., BH 1976/4. szám 180.) 145. I. A bértételen belül való besorolás kizárólag a vállalat hatáskörébe tartozik, ebben a kérdésben munkaügyi vitát nem lehet kezdeményezni [7/ 1971. (IV. 1.) MüM sz. r. 4. §, 4. és 5. mell.]. II. A munkaügyi biróság besorolási vitában is kötve van a kereseti kérelemhez. Ha a bíróság úgy látja, hogy a kereseti kérelem nem meríti ki a dolgozót megillető jogokat, köteles őt a szükséges tájékoztatással ellátni és a keresetmódosítás lehetőségére a figyelmét felhívni (Pp. 3., 215. §). A felperes 1960. augusztus 3-tól kezdve áll munkaviszonyban az alperes vállalatnál és anyagbeszerzői munkakörben dolgozik. A vállalat igazgatója a felperest a 7/1971. (IV. 1.) MüM sz. rendelet alapján a „műszaki, áruforgalmi, gazdasági ügyintézők" (C) munkaköri csoport I. képesítési fokozat 4. bércsoportjába sorolta be és az alapbérét 1974. március 1-től havi 2400 Ft-ban állapította meg. A besorolási intézkedés ellen a felperes panasszal fordult a vállalatnál működő munkaügyi döntőbizottsághoz és kérte a (C) munkaköri csoporton belül a II. képesítési fokozatba s annak az 5. bércsoportjába való besorolását. A munkaügyi döntőbizottság a felperes panaszát elutasította, a határozatának indokaiban azonban megállapította, hogy a szakmai gyakorlati ideje 233