Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

1974. március l-ig számítva 19 év 3 hó és 11 nap, ami azonban nem teszi lehetővé magasabb bércsoportba való besorolását. Ezt követően a felperes keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz. A keresetében — ugyanúgy mint a panaszában — a II. képesítési fokozat 5. bércsoportjába való besorolását kérte. A képesítési fokozattal kapcsolatban arra hivatkozott, hogy reálgimnáziumi érettségije van és 1948-ban eredményes szakvizsgát tett a nemzetközi szállítmányozási szaktanfolyam anyagából s ez utóbbit két volt munkatársa nyilatkozatával kívánta igazolni. A szakmai gyakorlati idejével kapcsolatban pedig olyan munkaviszonyaira hivatkozott, amelyeknek időtartamát addig még nem ismerték el gyakorlati időként. A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest arra kötelezte, hogy 1973. január 1. napjára visszamenő hatállyal a felperest a „műszaki, forgalmi, áruforgalmi, gazdasági ügyintézők" munkaköri csoportja II. képesítési fokozatának 5. bércsoportjába 2500 Ft alapbérrel sorolja be. Ezenkívül munkabérkülönbözet címén 3400 Ft megfizetésére is kötelezte az alperest. A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. A 7/1971. (IV. 1.) MüM sz. rendelet 4. §-ának (1) bekezdése szerint az alkalmazottak alapbérét a rendelet 4. számú mellékletében előírt besorolási feltételek, valamint az 5. számú mellékletében foglalt bértételek alapján kell megállapítani. A 4. számú melléklet az ügyintézők (C) munkaköri csoportján belül négy képesítési fokozatot állapít meg. Az I. fokozatba kell sorolni azokat az ügyintézőket, akik a magasabb fokozatra előírt besorolási feltételekkel nem rendelkeznek. A II. fokozatba azokat az ügyintézőket kell besorolni, „akik technikusi oklevéllel vagy képesítést nyújtó érettségi bizonyítvánnyal, továbbá ide lehet besorolni azokat, akik szakmunkás-bizonyítvánnyal vagy képesítést nem nyújtó érettségivel, de a jogszabályban vagy a kollektív szerződésben előírt, a munkakör betöltéséhez szükséges szakvizsgával rendelkeznek". A felperes technikusi oklevéllel nem rendelkezik, érettségi bizonyítványa pedig olyan, amely nem nyújt képesítést. Nem tartozik tehát annak a rendeletnek a hatálya alá, amely kötelezően írja elő a II. képesítési fokozatba való sorolását. Úgyszintén nem tartozik annak a rendelkezésnek a hatálya alá sem, amely a vállalat igazgatójának mérlegelésétől függően teszi lehetővé a II. képesítési fokozatba sorolást, mert szakmunkás-bizonyítványa nincs, jogszabály vagy kollektív szerződés pedig nem írja elő a munkaköre betöltéséhez szakvizsga letételét. Ez utóbbiból következik, hogy a nemzetközi szállítmányozási szaktanfolyam — a felperes által igazolni kívánt — elvégzésének a besorolás szempontjából jelentősége nincs. Törvénysértően sorolta be tehát a munkaügyi bíróság a felperest a II. képesítési fokozatba. A munkaügyi bíróság az ítéletének indokaiban nem. jelölte meg a felperesnek azokat a munkaviszonyait, amelyekben eltötött idejét alkalmasnak tartotta arra, hogy szakmai gyakorlati időként vegye figyelembe. Az ítéletében elfoglalt álláspontjából azonban az következik, hogy ilyen címen beszámíthatónak találta a felperesnek mindazokban a munkaviszonyaiban eltöltött idejét, amelyeknek figyelembevételét a per során kérte. Minthogy a benyújtott igazolásokból kitűnően a felperes e munkaviszonyaiban olyan munkaköröket töltött be, amelyeket önállóan, felelősséggel látott el, és e munkakörei magukban foglalták olyan feladatok elvégzését is, amelyek a jelenlegi munkaköréhez tartoznak, a szóban levő munkaviszonyok időtartama szakmai gyakorlati időként vehető figyelembe. 234