Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

A munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította. Az ítéletének indokai szerint „a munkaügyi bíróság a rendelkezésre álló iratok alapján megállapította, hogy a felperes keresete nem alapos. Az Mt. 44. és 45. §-aiban foglaltak szerint a végzett munkáért díjazás jár. A díjazás rendszerét a végzett munka mennyisége, minősége és hasznossága figyelembevételével kell megállapítani. A hivatkozott jogszabály előírja azt is, hogy a munkabér megállapításánál az alapul szolgáló bértételeket, bérpótlékokat a munkaviszonyra vonatkozó szabályok írják elő. S. L.-né keresete azért sem alapos, mert „a lakásszövetkezet jellege más, mint az állami lakásoké." Törvényességi óvás folytán a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a munkaügyi bíróság ítéletét és a bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A határozatában kifejtette, hogy a házfelügyelőt megillető személyfelvonó kezelési díjról és annak mértékéről az egyes házkezelői szolgáltatások ellátásáról szóló 17/1972. (X. 13.) ÉVM sz. rendelet rendelkezik. A rendelet 1. §-ának (1) bekezdése szerint a rendelet hatálya — a tulajdonjog formájára tekintet nélkül — kiterjed minden többlakásos lakóépületre. Ebből következik, hogy a rendeletet alkalmazni kell a lakásszövetkezeti házakra is. Erre utal a rendelet 2. §-ának (4) bekezdése is, amely szerint, ha a lakásszövetkezeti házban levő lakást nem a tulajdonos használja, a házkezelői szolgáltatások költségeinek viselésére az alapszabály rendelkezései az irányadók. A kifejtettekből következik, hogy téves a munkaügyi bíróságnak az az álláspontja, amely szerint a házfelügyelőt megillető személyfelvonó kezelési díjat szabályozó rendelkezések a lakásszövetkezeti házakban alkalmazott házfelügyelőkre nem vonatkoznak. Az előzőekben már többször említett 17/ 1972. (X. 13.) ÉVM sz. rendelet 9. §-ának (1) bekezdése szerint a felvonó használatának lehetőségét az épület tulajdonosa (kezelője) a fel vonótípustól függően a következő módon köteles biztosítani: a) kulccsal működő személyfelvonó esetében havi — a rendelet mellékletében meghatározott mértékű — felvonóhasználati díj ellenében; b) kulcs nélküli személyfelvonó esetében szintén havi fel vonóhasználati díj ellenében (amelyet csak a második vagy ennél magasabb szinten levő lakások, illetve helyiségek használói kötelesek fizetni); c) felvonó vezető közreműködésével használt személyfelvonó esetében pedig esetenként fizetett felvonóhasználati díj ellenében. A rendelet 16. §-ának (2) bekezdése rendelkezik a házfelügyelőt megillető felvonókezelési díjról. Eszerint a 9. § (1) bekezdés a) és c) pontja alapján fizetett havi és esetenkénti felvonóhasznalati díj 50%-a az épülethez beosztott személyt (a felvonó vezetőt) illeti meg. A 16. § (3) bekezdése szerint pedig a 9. § (1) bekezdésének b) pontja alapján fizetett — kulcs nélküli személyfelvonó esetében járó — felvonóhasználati díj teljes egészében a kezelőt (tulajdonost) illeti meg. E jogszabályi rendelkezésekből következik, hogy a felperesnek a felvonó kezelési díj az alperestől abban az esetben jár, ha a házban kulccsal működő személyfelvonó van. Az új eljárás során a munkaügyi bíróság tényként állapította meg, hogy az alperes lakásszövetkezetben kulccsal működő személyfelvonó üzemel. Erre figyelemmel a 17/1972. (X. 13.) ÉVM sz. rendelet 16. §-ának (2) bekezdése szerint a 9. § (1) bekezdésének a), illetőleg c) pontja alapján fizetett ha221