Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

jogviszony alapján végezte, és ezért az abból származó vita eldöntése nem a munkaügyi bíróság, hanem a kerületi bíróság hatáskörébe tartozik. A kerületi bíróság szintén hatáskörének hiányát állapította meg. A végzésének indokaiban utalt arra, hogy a felperes az alperes utasítására végzett munkát a más szerv által tartott rendezvényeken, e munkákkal kapcsolatban az egyéb munkáltatói jogokat is az alperes gyakorolta, munkabérét is az alperes fizette meg, így a felek közötti vita eldöntésére a munkaügyi bíróságnak van hatásköre. A kerületi bíróság álláspontja helytálló. A felperes az alperes esetenkénti kirendelése alapján végzett munkát a más szervek által tartott rendezvényeken. Az ezért járó díjazást az alperestől kapta meg, a szükséges utasításokkal az alperes látta el. A külső rendező szerv vele sem munkaviszonyt, sem munka végzésére irányuló egyéb más jogviszonyt nem létesített. Az Mt. 35. §-ának (3) bekezdése szerint a dolgozó köteles ideiglenes munkát végezni állandó munkahelyén kívül és más vállalatnál is. Az Mt. V. 42. §-ának rendelkezései értelmében a más vállalatnál, annak részére történő munkavégzést a dolgozó munkáltatója rendeli el. A dolgozó a munkaviszony alapján neki járó szolgáltatásokat a kirendelés tartama alatt is vállalatától igényelheti. Az előzőekben részletezett rendelkezésekből következik, hogy a felperes a más szervek által tartott rendezvényeken is az alperessel szemben fennálló munkaviszonya, az alperes kirendelése alapján végzett munkát. A követelése tehát nem megbízási jogviszonyból, hanem munkaviszonyból származik. E követelése bérigény, amelyet a munkáltatójával — az alperessel — szemben érvényesített, így a perre a munkaügyi bíróságnak van hatásköre. (Mkp. I.10 372/1975. sz., BH 1976/6. szám 423.) 136. Lakásszövetkezeti házban alkalmazott házfelügyelőt a felvonó kezeléséért külön díjazás csak akkor illeti meg, ha ennek fizetésére a szövetkezeti lakások tulajdonosai az alapszabályban, illetőleg az alapító okiratban kötelezettséget vállaltak [17/1972. (X. 13.) ÉVM sz. r. 1., 2., 9., 16. §, 5/1976. (I. 27.) ÉVMsz. r. 1. §]. A felperes 1964. november 26-a óta áll házfelügyelőként az alperes lakásszövetkezet alkalmazásában. 1973. november 30-án a közös munkaügyi döntőbizottsághoz fordult panasszal, amelyben az alperest a személyfelvonók kezeléséért járó díj megfizetésére kérte kötelezni. A közös munkaügyi döntőbizottság a felperes panaszát elutasította. Határozatának indokai szerint a felperes munkabére a 19/1972. (X. 13.) MüM számú rendeletnek a házfelügyelők munkabérét szabályozó rendelkezéseinek megfelel, s ekként a panasza megalapozatlan. A munkaügyi döntőbizottság határozata ellen a felperes keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz. A keresetlevélben arra hivatkozott, hogy ugyanazokat a munkafeladatokat kell ellátnia, mint az állami tulajdonban levő lakóházak házfelügyelőinek. Ekként a személyfelvonó kezelési díj is ugyanolyan mértékben illeti meg, mint az említett házak házfelügyelőit. Kérte a közös munkaügyi döntőbizottság határozatának megváltoztatásával az alperest a 17/1972. (X. 13.) ÉVM sz. rendeletben előírt, a személyfelvonó kezeléséért járó munkadíj megfizetésére kötelezni. 220