Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

Az Mt. 31. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a vállalat a dolgozó munka­viszonyát jogellenesen szünteti meg, a dolgozót olyan helyzetbe kell hozni, mintha a munkaviszony meg sem szűnt volna. Az Mt. V. 33. §-ának (1) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy ha a munkaviszony megszüntetését hatálytalanítják, a dolgozót eredeti munka­körében tovább kell foglalkoztatni, valamint meg kell téríteni elmaradt munkabérét és egyéb járandóságait, továbbá a felmerült kárát. Nem kell megtéríteni a munkabérnek és egyéb járandóságnak, valamint kárnak azt a részét, amely máshonnan megtérült, vagy kellő gondosság mellett megtérül­hetett volna. Helytállóan állapította meg a munkaügyi bíróság, hogy a felperes az al­peres munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg. Tévedett azonban, ami­kor az elmaradt munkabér iránti igényt arra hivatkozva találta alaptalan­nak, hogy az alperes a keresetveszteség elhárítása érdekében nem úgy járt el, ahogyan az elvárható lett volna. Az MK 15. számú állásfoglalás nyújt eligazítást abban a kérdésben, hogy milyen esetekben és mely időponttól terheli a dolgozót elhelyezkedési köte­lezettség. Az állásfoglalás szerint a dolgozót az elhelyezkedési kötelezettség általában addig az időpontig terheli, amíg a körülményekre tekintettel kellő alappal remélheti, hogy a jogellenesen megszüntetett munkaviszonyát gyor­san helyreállítják. Az adott esetben az aloperes a felmondás kézhezvételét követő rövid időn belül kérte a munkáltató intézkedésének felülvizsgálatát, ennek kedvező eredményét joggal feltételezhette, mert munkaviszonyát a felperes — hatá­rozott idejű munkaviszonyról lévén szó — csak az Mt. 28. §-ában meghatá­rozott feltételek esetén szüntethette volna meg felmondással. A munkaügyi döntőbizottság határozatáig tehát az alperest semmiképpen sem terhelte az a kötelezettség, hogy más munkaviszony létesítésével csökkentse a munka­viszonya megszüntetéséből eredő keresetveszteségét. A munkaügyi döntő­bizottság határozatával megállapította, hogy a felmondás érvénytelen. Kö­telezte a munkáltatót az alperes tovább foglalkoztatására és a kiesett időre járó munkabér megfizetésére. Az alperest a számára kedvező döntőbizottsági határozat kézhezvétele után méginkább nem terhelte elhelyezkedési kötele­zettség, mivel ekkor már joggal bízhatott munkaviszonyának mielőbbi hely­reállításában. Ilyen körülmények között jogszabályt sértett a munkaügyi bíróság, ami­kor a felperest mentesítette az 1977. október 1-től a munkaügyi bíróság ha­tározatának meghozataláig terjedő időre az elmaradt munkabér megfizetése alól. (M. törv. II. 10 252/1978/2. sz.) e) A dolgozó áthelyezése más munkáltatóhoz 129. A vállalat nem kötelezhető arra, hogy a dolgozónak más vállalathoz való áthelyezéséhez hozzájáruljon. Nem vonatkozik ez a rendelkezés azokra az esetekre, amikor a dolgozó nem államigazgatási vagy igazságszolgáltatási szervtől ilyen szervhez át­helyezését kéri, feltéve, hogy az új munkahely elfoglalására megjelölt idő a dolgozóra irányadó felmondási időnél nem rövidebb. Ebben az esetben szük­séges az áthelyező szerv vagy vállalat hozzájárulása. 214

Next

/
Thumbnails
Contents