Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

1976. március 2. napján az alperes írásban közölte a felperessel, hogy mi­vel a korábbi munkaköre szerinti munkálatok már befejeződtek, házkezelő­ségi segédmunkás munkakörbe helyezi át. A felperes 1976. március 5. napjától március 22. napjáig — mint kereső­képtelen beteg — táppénzes állományban volt. Az alperes az 1976. március 25-én kelt levelében közölte a felperessel, hogy a munkaviszonyát két heti felmondási idővel április 9-ére felmondja. Minthogy a felperes még nem volt egy éve a vállalatnál, a felmondást nem indokolta meg. A felperes a felmondás hatálytalanítása érdekében panaszt nyújtott be a vállalat munkaügyi döntőbizottságához. Arra hivatkozott, hogy a munkai­köri feladatainak megfelelően eleget tett, ennek ellenére a vállalat takarító segédmunkás munkakörbe helyezte őt, majd felmondta a munkaviszonyát. Kérte a felmondás hatálytalanítását, az alperesnek az eredeti munkakörében való további foglalkoztatására és a kiesett időre járó munkabérének meg­fizetésére való kötelezését. A munkaügyi döntőbizottság a felperes panaszát elutasította. A munkaügyi bíróság ugyancsak elutasította a felperesnek a döntőbizott­ság határozata ellen előterjesztett keresetét, amely tartalmában azonos volt a munkaügyi döntőbizottsághoz benyújtott panaszával. A munkaügyi bíróság ítéletének indokai szerint az alperes a felmondás időpontját a munkaügyi bíróság 1976. július 27-én tartott tárgyalásán ápri­lis 26-ára módosította. így az eredetileg jogellenes felmondás „a felmondási idő módosításával jogszerűvé vált". A felmondás egyben megalapozott is volt, mert a felperes az elvégzendő munkák között válogatott, „bizonyos se­gédmunkákat, W. C.-tisztítást és a szemetesek utáni seprést nem volt haj­landó végezni". Alaptalannak találta a munkaügyi bíróság a felperes elma­radt munkabér megtérítése iránti igényét is, mert nem tett eleget a „kár­enyhítési" kötelezettségének, „nem a lehetőségek korlátozták új munkavi­szony létesítésében, hanem egyéni elképzelései és kívánságai az új beosz­tásra vonatkozóan". A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az Mt. 26. §-ának (4) bekezdése értelmében a vállalat a jogszabályban meghatározott ideig nem mondhat fel — többek között — a keresőképte­lenné vált beteg dolgozónak. E felmondási tilalom részletes szabályait az Mt. V. 26. §-ának b) pontja határozza meg akként, hogy a vállalat nem szün­tetheti meg felmondással a munkaviszonyt a keresőképtelenséggel járó be­tegség tartama és az azt követő tizenöt nap alatt. A felperes 1976. március 5. napjától március 22. napjáig volt keresőkép­telen beteg. Az 1976. március 25-én kelt felmondó levelet az alperes — a perben tett nyilatkozata szerint — március 30-án adta postára, és így azt a felperesnek legkésőbb április 3-án meg kellett kapnia. Az alperesnek ezt az előadását a felperes nem tette vitássá. Az alperes meg nem cáfolt nyilatkozata alapján tehát tény, hogy az alpe­res a keresőképtelenségének idejét követő tizenöt napon belül mondott fel a felperesnek. A munkaügyi bíróságnak — erre figyelemmel — azt kellett volna meg­állapítania, hogy a felmondás jogszabályi tilalomba ütközik és ennek követ­kezményeként az Mt. 29. §-ának rendelkezése alapján a felmondást hatály­talanítania kellett volna. 188

Next

/
Thumbnails
Contents