Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

már eltelt, vagy abból hat hónapnál kevesebb van hátra [Mt. 5. §-ának (2) bekezdése]. Ez a kollégiumi állásfoglalás nem érinti azt a különálló kérdést, hogy a dolgozó az egyébként el nem évült járadékkövetelésének lejárt részleteit hat hónapnál régebbi időre visszamenőleg milyen esetekben igényelheti, vagyis milyen alapon mentesülhet az R. 8. §-ának (2) bekezdésében meghatározott korlátozó rendelkezés alól. (MK 93. számú állásfoglalás.) 4. Az üzemi balesetből (foglalkozási megbetegedésből) származó munkaképesség-csökkenésére tekintettel az egészségi állapotának megfelelő más munkakörbe (beosztásba) áthelyezett dolgozó járadékigényének elévülése akkor kezdődik, amikor első ízben volt a balesetből (foglalkozási megbetegedésből) származó munkaképesség-csökkenése következtében olyan mértékű keresetvesztesége, hogy a jövedelme — figyelembevéve a társadalombiztosítás keretében kapott baleseti ellátás összegét is — a sérelem bekövetkezése előtti átlagkeresetét nem érte el. A dolgozó életének, egészségének, testi épségének a munkaviszonya keretében történt megsértésére alapított járadékigény elévülése tekintetében a Munkaügyi Kollégium 93. számú állásfoglalásán alapuló ítélkezési gyakorlat megkülönböztetést tesz a károsodás egymástól viszonylag elkülönő fő szakaszai között. Az állásfoglalás I. pontja szerint önálló igénynek kell tekinteni a járadék összegének meghatározása szempontjából irányadó átlagkereset és a táppénz, az átlagkereset és a baleset folytán csökkent kereset, valamint az átlagkereset és a rokkantsági nyugdíj különbözetének megtérítése iránti folyamatosan fennálló igényt. Az említett önállósult igények közül az átlagkereset és a baleset folytán csökkent kereset különbözetének megtérítése iránti igény elévülése akkor veszi kezdetét, amikor a sérelem folytán bekövetkezett munkaképesség-csökkenés első ízben okozott keresetkiesésben (jövedelemkiesésben) mutatkozó károsodást. Az utóbb említett igény keletkezésére rendszerint az szolgál ténybeli alapul, hogy az üzemi balesetet szenvedett (foglalkozási betegségben megbetegedett) dolgozó a sérelemből származó munkaképesség-csökkenése következtében a korábbi munkakörét a továbbiakban már nem tudja betölteni, és ezért áthelyezik olyan munkakörbe, amelyet a megmaradt munkaképességével egészségének veszélyeztetése nélkül el tud látni. Ennek rendszerinti, de nem feltétlenül vele együtt járó következménye, hogy az új munkakörében kevesebb a keresete a korábbi munkakörében elért kereseténél, illetőleg — más esetben — annál a keresetnél, amelyet a korábbi munkakörében elérhetne, ha nem érte volna őt sérelem. A gyakorlatban vitássá vált, hogy a sérelemből származó munkaképességcsökkenésére tekintettel áthelyezett dolgozó járadékigényének elévülése mikor veszi kezdetét: attól az időponttól kezdve, amikor a jövedelme (keresete) nem éri el a sérelem előtti keresetét, vagy pedig az elévülés kezdő időpontjának meghatározása szempontjából jelentősége lehet-e annak az időpontnak is, amelytől számítva a dolgozó jövedelme (keresete) nem kevesebb ugyan a sérelem előttinél, azt az összeget azonban nem éri el, amelyet — az időközben történt béremelkedésekre tekintettel — a munkakörében megkereshetne, ha nem érte volna őt sérelem. A kérdés megoldásánál abból kell kiindulni, hogy a dolgozó egészsége vagy testi épsége sérelméből eredő károk megtérítéséről rendelkező, több16