Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

A munkaügyi bíróság ítéletének indokolása szerint a bizonyítási eljárás eredményeként tényként állapítható meg, hogy a felmondás oka valós. A felperes ugyanis gyakran volt távol a munkahelyétől, s bár távolléteit utólag minden esetben igazolta, munkájára valóban nem lehetett számítani. A felperes távolléteinek várható tartamát egyetlen esetben sem közölte a munkáltatóval, s emiatt pótlása az alperesnek számos problémát okozott. A felmondást ennek ellenére jogellenesnek tartotta, miután — álláspontja szerint — az alperes által felhozott felmondási ok nem volt alapos. A felperes tudta azt, hogy esetleges távolmaradását előzetesen be kell jelentenie. A felperesnek ezzel kapcsolatos mulasztása azonban csupán fegyelmi úton lett volna értékelhető, de a felmondás alapos okául semmiképpen nem szolgálhatott. A felperes ugyanis a távolléteit utólagosan mindig igazolta. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás a következők szerint alapos. Az Mt. 26. §-ának (2) bekezdése, valamint az Mt. 29. §-a értelmében a munkáltató által eszközölt felmondás okának valósnak kell lennie. A Munkaügyi Kollégium 95. számú állásfoglalása szerint pedig a felmondási oknak azon túl, hogy valósnak, egyben alaposnak kell lennie. E két együttes feltétel hiánya esetén az Mt. 29. §-a szerint a dolgozó panaszára a munkaügyi vitát eldöntő szervnek a felmondást hatálytalanítania kell. A munkaügyi bíróság azonban az eddig megállapított tényállásból helytelen jogi következtetésre jutott, s ezért ítélete, amellyel az alperes felmondását hatálytalanította, jogszabálysértő. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felmondás oka ugyan valós, viszont azért nem alapos, mert a felperes a terhére rótt hiányzásokat utólag minden esetben igazolta. Az igazolások késedelmes leadása viszont csupán fegyelmi vétségként és nem felmondási okként értékelhető. Ez az álláspont téves. A dolgozó terhére róható vétkes kötelezettségszegések ugyanis általában, mint az adott esetben is, nemcsak fegyelmi eljárás keretében, hanem felmondási okként is értékelhetők. A munkáltató mérlegelési jogkörébe tartozik annak az eldöntése, hogy a dolgozó által elkövetett vétkes kötelezettségszegést fegyelmi vagy felmondási okként kívánja-e értékelni. Nem kifogásolható tehát, hogy az adott esetben az alperes a felperes által elkövetett vétkes kötelezettségszegést felmondási oknak tekintette. Tény, hogy nem róható a dolgozó terhére értékelhető felmondási okként az a körülmény, ha a dolgozó gyakran beteg, és emiatt igazoltan huzamosabb ideig munkát végezni nem tud. Az viszont már a dolgozónak felróható vétkes kötelezettségszegés, az adott esetben felmondási ok, ha indokolatlanul késlekedik a munkáltató tudomására hozni, hogy egyrészt betegsége miatt vagy egyéb elfogadható okból a munkahelyén munkavégzés céljából nem tud megjelenni, másrészt, hogy előreláthatólag milyen tartamú távollétére lehet számítani. A dolgozótól az is joggal elvárható, hogy távolléteit haladéktalanul, újbóli munkába lépésének napján igazolja. Ha a dolgozó ezeknek a munkaviszonyból eredő kötelezettségeinek nem tesz eleget, s ezzel a vállalatnál folyó tervszerű munkaerő-gazdálkodást akadályozza, vagy nehezíti, ez a körülmény kétségkívül nem csupán valós, hanem egyben alapos felmondási okként is értékelhető. 275