Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

Nem tekinthető ehhez képest a felmondásra alapul szolgáló oknak az az egyébként tényszerűen fennálló indok, amely nyilvánvalóan nem járhat azzal a hatással, hogy a dolgozó munkájára a vállalatnál nincs szükség. Az adott esetben azonban nem ilyen — a munkaviszonynak felmondás útján történő megszüntetését gátló — okról van szó. A felperessel szemben gyakorolt felmondási jog tényszerűen valós egyedüli oka kizárólag az a körülmény, hogy az alperes a felperes által teljes munkaidőben ellátott karbantartói munkakört részmunkaidős feladatkörré kívánta átalakítani, és a felperes sem a munkaszerződés ilyen tartalmú módosításához hozzájárulni, sem pedig a felajánlott, szakképzettségének megfelelő munkakörre más vállalattal teljes munkaidejű munkaviszonyba lépni nem kívánt. Az alperes által érvényesített felmondási ok alapjául a munkaerőnek az eddiginél hatékonyabb és célszerűbb foglalkoztatására irányuló központi gazdasági, társadalmi és politikai célkitűzések szolgáltak. Az átszervezés célszerűségének vizsgálatába azonban a munkaügyi vitát elbíráló szervek — miként erre a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma a 95. számú állásfoglalásának I. b) pontjában rámutatott — nem bocsátkozhatnak, mert a kérdés eldöntése kizárólag a vállalatvezetésre tartozik s így a munkaügyi vita keretein kívül esik. Jogszabályt sértett ezért a munkaügyi bíróság akkor, amikor az anyagi munkajog szabályainak megfelelő felmondást hatályon kívül helyező ítéleti döntést hozott. (M. törv. I. 10 422/1977'. sz., BH 1978/9. szám 400.) * 103. Felmondási ok, ha a dolgozó — betegség esetén — hosszúi ideig indokolatlanul késlekedik a munkáltató tudomására hozni, hogy betegsége miatt a munkahelyén munkavégzés céljából nem tud megjelenni és előreláthatólag milyen tartamú távollétére lehet számítani. A felperes gépkocsivezetőként dolgozik az alperesnél. Az alperes üzemvezetője 1977. július 15-én kelt intézkedésével a felperes munkaviszonyát az Mt. 26. §-ának (1) bekezdésére hivatkozással 1977. augusztus 1. napjával felmondással megszüntette. A felmondási idő teljes tartamára a munkavégzési kötelezettség alól felmentette. A felmondás indokolása szerint a felperes 1977. január 1-től 1977. július 15-ig terjedő időszakban 135 munkanapból csupán 70 napot dolgozott. Emiatt a munkájára nem lehet számítani. Több alkalommal — 1977. június 2-án, 20-án, július 1-én — előzetes értesítés nélkül távol maradt munkahelyétől. Távolmaradásait orvosi, tanácsi, valamint rendőrségi idézéssel utólag igazolta. Az 1977. június 1. napjára július 15-ig nem hozott igazolást, és ezért ezt a napot igazolatlan mulasztásnak tekintették. A felperes a döntőbizottsághoz előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felmondás hatályon kívül helyezését kérte. A munkaügyi döntőbizottság határozatával a felperes kérelmét elutasította. A felperes a döntőbizottság határozatát keresettel támadta meg a munkaügyi bíróságnál, amely jogerős ítéletével a felperes keresetének helyt adott, a döntőbizottság határozatát megváltoztatta és az alperes felmondását hatályon kívül helyezte. Kötelezte az alperest, hogy a felperes munkaviszonyát 1977. augusztus 1-től korábbi munkakörében állítsa helyre, és ettől az időponttól kezdve elmaradt munkabérként 7928 forintot, valamint 1800 forint perköltséget fizessen meg a felperesnek. 174