Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)
A felperes 1973. július 1-én határozatlan idejű munkaviszonyt létesített az alperessel. Mint eladó az alperes vas-műszaki boltjában dolgozott 1973 novemberéig. 1973. november 13-án pályázatot nyújtott be az alpereshez a ruházati boltnál ideiglenesen megüresedett üzletvezetői munkakörre. A pályázat alapján az alperes 1973. november 19-én munkaszerződést kötött a felperessel, azzal a kikötéssel, hogy az az üzlet vezetőjének munkába állásáig tart (1976. február 17.). A munkaszerződést a határidő lejártakor, 1976. február 18-án 1978. május 2-ig meghosszabbították. A szerződés kiegészítő pontjaként egyértelműen megállapodtak abban, hogy a szerződés az üzletvezető fizetésnélküli szabadságának végéig tart, és a felperes tudomásul vette — amit aláírása is igazol —, hogy ha az üzletvezető a jelzett időnél hamarabb munkába áll, munkaviszonya azzal a nappal megszűnik. Az üzletvezető 1976. július 1. napjával állt munkába, ezért az alperes — a munkaszerződésnek megfelelően — megszüntette a felperes munkaviszonyát. A felperes panasszal fordult a munkaügyi döntőbizottsághoz. Munkaviszonyának helyreállítását kérte. A döntőbizottság határozatával a panaszt elutasította, ezért a felperes keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetnek helyt adott és a szövetkezeti döntőbizottság határozatának megváltoztatásával a felperes munkaviszonyát helyreállította. Az ítélet indokolása szerint 1973. augusztus 1-én a felek között határozatlan időre jött létre munkaszerződés, amely nem módosult azzal, hogy 1973. november 19-én, illetve 1976. február 18-án a ruházati bolt üzletvezetői munkakörének ellátására kötöttek szerződést, mert ez csupán felelősségvállalási nyilatkozatnak tekinthető. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Tévedett — és ezáltal törvényt sértett — a munkaügyi bíróság, amikor azt állapította meg, hogy az 1973. augusztus 1-én kötött munkaszerződést a felek — az időtartam tekintetében is — az 1973. november 15-i, illetve az 1976. február 18-i megállapodással nem módosították. A peradatokból egyértelműen megállapítható, hogy a ruházati bolt üzletvezetői munkakörének ellátására a felperes pályázata alapján kötöttek a felek munkaszerződést, amely határozott ideig — az üzletvezető előrelátható visszatéréséig — 1976. február 17-ig szólt. A határidő lejárta előtt, mivel az üzletvezető még nem jelentette be visszatérési szándékát, a felek 1978. május 2-ig új munkaszerződést kötöttek és egyben rögzítették, hogy amennyiben a fizetésnélküli szabadságon levő dolgozó időközben visszatér, a felperes munkaviszonya megszűnik. A fentiekből nyilvánvaló, hogy a felek akarata a határozott időre kötött munkaszerződés idejében megegyezett. Mindkét fél az üzletvezetői munkakör — határozott idejű — betöltésére irányuló akaratát nyilvánította ki az új munkaszerződéssel, amely az eredeti — 1973. július 1-én létrejött — munkaszerződés tartalmától lényegesen eltért. Az új munkaszerződéssel a felperes magasabb munkakörbe került, nyilvánvalóan magasabb fizetéssel. Megváltozott a felperes kötelező munkavégzésének helye — addig ugyanis a vas-műszaki boltban dolgozott — az új szerződés alapján lakhelyén kellett munkát végeznie, a ruházati boltban. Az iratokból az is kitűnik, hogy a felperesnek már a pályázat benyújtásakor tudomása volt arról, hogy a ruházati 100
