Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvás folytán hozott határozatával a munkaügyi bíróság jogerős végzését hatályon kívül helyezte és ugyanezt a bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi határozatában kifejtette, hogy a Szakszervezetek Országos Tanácsa Titkársága 242/1974. (XII. 9.) számú határozatának 43. pontja értelmében a felperes nem magasabb vezető állású dolgozó, így e határozat 42. pontja szerint munkaügyi vitájában első fokon a művelődésügyi intézmény munkaügyi döntőbizottsága, annak hiányában az SZMT-nél működő döntőbizottság, vagy — ha ilyen nincs — a területileg illetékes közös munkaügyi döntőbizottság jár el. A munkaügyi döntőbizottság határozata ellen a jogosult keresettel fordulhat a munkaügyi bírósághoz [Pp. 349. § (2) bekezdés]. A munkaügyi bíróság tehát akkor járt volna el helyesen, ha a Pp. 357. § (1) bekezdése alapján a munkaügyi döntőbizottság határozatát hatályon kívül helyezi és a felperes keresetlevelét az előzőekben kifejtettek szerint az illetékes munkaügyi döntőbizottsághoz átteszi. A munkaügyi bíróság a Legfelsőbb Bíróság törvényességi határozatában megjelölt iránymutatásnak megfelelően a felperes keresetét elbírálás céljából áttette az illetékes munkaügyi döntőbizottsághoz. A munkaügyi döntőbizottság határozatával a felperes panaszának részben helyt adott és a felperest módszertani előadói munkakörbe helyezte vissza, a kiesett időre vonatkozó munkabér követelését pedig elutasította. A döntőbizottság határozatát lényegében azzal indokolta, hogy az alperes 1974. december 20-i áthelyezési intézkedése jogszerű volt, mert a felperes szóban hozzájárult a módszertani előadói munkakörbe történő áthelyezéséhez, ezt a munkakört el is foglalta és teljes munkavégzéssel be is töltötte. „Ezzel a ténnyel a felek között új munkaszerződés jött létre. Ez újonnan létrejött munkaszerződés 1975. május 13-án történt felmondása azonban a döntőbizottság szerint jogellenes, mert a felperes minősítésében és a területi határozatokban nem voltak olyan alapos indokok, amelyek a felmondást megalapozták volna." Rámutatott a munkaügyi döntőbizottság, hogy a felperessel szemben fegyelmi eljárás nem volt folyamatban, 20 éven keresztül volt a művelődési ház igazgatója, két ízben „Szocialista Kultúráért" kitüntetést kapott, betöltötte 55. életévét, tehát védett korban van és figyelembe vette azt is, hogy a felperesnek egy munkaképtelen 25 éves gyermeke van, és időközben az ő egészségi állapota is megromlott. A felperes a munkaügyi döntőbizottság határozata ellen keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz. A döntőbizottsági határozat megváltoztatását, eredeti igazgatói munkakörébe történő visszahelyezését, a kiesett időre munkabérének megfizetését és arra 14%-os korpótlék, az 1975. november 7-i jutalmazásoknál részére ki nem fizetett jutalom: 4731 forint kifizetését, az 1975. március 1-től 1976. július 31-ig terjedő időre 12%-os béremelés elmaradása miatt ennek megfelelő összeg megfizetését, négy hónapra ki nem fizetett családi pótlék kifizetését, 8 nap szabadság pénzbeni megváltását és mindezek után évi 5%-os kamat megállapítását kérte. A munkaügyi bíróság a felperes keresetét jogerős ítéletével elutasította. A munkaügyi bíróság ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy az áthelyezési intézkedés jogszerűtlen volt, mert a felek közötti közös megegyezés a munkaszerződés módosítására nem jött létre. E ténymegállapítás ellenére — figyelmen kívül hagyva, hogy a felmondást a döntőbizottság már hatálytalanította és a dön97