Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

kezett be, a felelősség szempontjából a 67/1958. (XII. 24.) Korm. számú rendeletnek a 93. §-a az irányadó. b) A foglalkozási betegség rendszerint hosszabb időn át érvényesülő tényezők fokozatos, egyre súlyosbodó hatásaként következik be. A sérelem kártérítési kötelezettséget akkor eredményez, amikor a dolgozó munkaképesség-csökkenése — nagyságánál fogva — már akadályozza a dolgozót addigi munkakörének megfelelő ellátásában, és ezért nemcsak egészségi, de vagyoni hátrányt is szenved. Az Mt. 62. §-án és az Mt. V. 99. §-án alapuló kártérítési kötelezettség tehát azt a munkáltatót terheli, akinél a foglalkozási ártalom veszélyével járó munkakörben a dolgozónak a foglalkozási betegségből származó munkaképtelensége, illetőleg munkaképességcsökkenése keresetveszteséget okozott. így pl. ha a foglalkozási betegségben megbetegedett dolgozó egymást követően négy különböző vállalatnál dolgozott foglalkozási ártalomnak kitett munkahelyén, de csak a negyedik, tehát az utolsó vállalatnál jelentkezett keresetveszteséget okozó módon a munkaképesség-csökkenése, akkor ez a negyedik vállalat felelős a kárért. Ezek szerint, ha a foglalkozási betegségben megbetegedett dolgozó egymást követően több munkáltatónál dolgozott foglalkozási ártalom veszélyével járó munkakörben, a foglalkozási betegségből folyóan őt ért kárért az a munkáltató felel, amelyiknél a dolgozót utoljára foglalkoztatták ilyen munkakörben. Ez a vállalat pedig a dolgozó részére kifizetett kártérítést nem háríthatja át a korábbi munkáltatóra vagy munkáltatókra azon az alapon, hogy a dolgozó egészségromlása, foglalkozási betegsége kialakulásában az ott végzett munka is közrehatott. MK 34. szám Abban az esetben, ha a dolgozó 1961. évi április hó 1. napja előtt betegedett meg foglalkozási betegségben, ennek következtében a keresete csökkent, és társadalombiztosítási baleseti járadékban is részesült, a betegség súlyosbodása folytán azonban 1961. évi április hó 1. napja után került rokkantsági nyugállományba, az átlagkeresete és a rokkantsági nyugdíja különbözetének megtérítése iránt támasztott igényét a 67/1958. (XII. 24.) Korm. számú rendelet 93. §-a alapján kell elbírálni. Az Mt. 62. §-át és az Mt. V. 99. §-át kell viszont alkalmazni abban az esetben, ha a foglalkozási betegségben megbetegedett dolgozónak — a munkaképesség-csökkenése ellenére — 1961. évi április hó 1. napja előtt keresetvesztesége nem volt. Az Mt. 62. §-a és az Mt. V. 99. §-a szabályozza a vállalat felelősségét azért a kárért, amely a dolgozó életének, egészségének vagy testi épségének a munkaviszony keretében történt megsértésével kapcsolatban keletkezett. A 4/1967. (VI. 8.) MüM számú rendelettel módosított 2/1964. (IV. 3.) MüM számú rendelet 14. §-ának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az említett felelősségi szabályt az 1961. évi április hó 1. napja után bekövetkezett sérelmekre is alkalmazni kell, kivéve azokat, amelyek tekintetében a bíróság már jogerős határozatot hozott. A 33. számú munkaügyi kollégiumi állásfoglalás a) pontjában foglaltak szerint a vállalat felelőssége szempontjából foglalkozási betegség (pl. szilikózis) esetében az ebből eredő munkaképtelenség vagy munkaképesség45