Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

A munkaidő-beosztás, valamint a szabadságból történő levonás miatt a felperesek panaszt nyújtottak be a munkaügyi döntőbizottsághoz. A munkaügyi döntőbizottság határozatával a felperesek panaszát elutasította. A felperesek keresetükben fenntartották a panaszukban foglaltakat, sérelmezve mind a munkaidő-beosztást, mind pedig a szabadszombatok címén történő szabadságnapok levonását. A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével a munkaügyi döntőbizottság határozatát részben megváltoztatta és a felperesek keresetének részben helyt adott. A munkaügyi bíróság a keresetnek az idénymunkarendre vonatkozó részét elutasította, a szabadságnapok levonása kérdésében pedig arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperesek munkaidejét az alperes nem csökkenthétté, ezért nem hetenként, hanem kéthetenként lennének szabadszombatra jogosultak. Ennek következtében a felperesék évi rendes szabadságidejére 12-től 23 napig terjedő szabadság esetén egy, 24 nap esetén pedig két szabadszombat jut. A munkaügyi bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az alperes kollektív szerződésében a teljes munkaidő ledolgozása esetére is biztosítót! második szabadszombat nem ad alapot a munkaidő-csökkentéssel megállapított állandó szabadszombatos foglalkoztatás mellett előírt nagyobb mértékű szabadságcsökkentésre. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A Munka Törvénykönyvének az építésügyi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 32/1967. (Ép. Ért. 39.) ÉVM számú utasítás 1. §-ának (1) bekezdése szerint az utasítás hatálya többek között kiterjed a kommunális szolgáltató és ezek között a köztisztasági vállalatokra. A 3. § (2) bekezdése a kommunális vállalatok (ide tartozik az alperes is) útkarbantartó részlegei dolgozóinál biztosítja az éves munkaidőkeretnek egy éven belüli egyenlőtlen elosztását, amelyet az utasítás idénymunkarendnek nevez. Az említett ÉVM utasítás 3. §-ának (4) bekezdése' szerint pedig a kommunális szolgáltató vállalatok dolgozóinál az idénymunkarend a munkaidő-csökkentéstől függetlenül is bevezethető. Ettől eltérő rendelkezést a 19/1971. (VI. 25.) ÉVM számú rendelet sem tartalmaz, mert a rendelet 3. §-nak (2) bekezdésének a) pontja szerint hat naptól eltérő munkaidő-beosztás engedélyezhető többek között idénymunkarend alkalmazása esetén. A 32/1967. (Ép. Ért. 39.) ÉVM számú utasítás 3. számú melléklete tartalmazza a dolgozó évi rendes szabadságának megállapítását a szabadszombatok számának beszámításával. Eszerint amikor az alperes a szabadság tartamától függően kettő, három, illetve négy napot számított be a dolgozók rendes szabadságába, a jogszabályoknak megfelelően járt el, mert az utasítás 10. §-ának (3) bekezdése szerint idénymunkarend alkalmazása esetén a szabadság kiadásának időpontjában alkalmazott munkaidőkerettől függetlenül az éves szinten alapul vett heti átlagos munkaidő egy munkanapra jutó átlagát kell egy szabadságnapra számításba venni. A felsorolt jogszabályi rendelkezések alapján az alperes helyesen járt el, amikor a dolgozók szabadságába nemcsak egy, illetve két szabadszombatot számított be, mert a perbeli esetben az ötnapos munkahétben történő foglalkoztatás szerint kell eljárni. A 6/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 14. §-a pedig akként rendelkezik, hogy a szabadság kiadása tekintetében a hét minden napja munkanap, a dolgozó heti pihenőnapját és a mun254