Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

zctt, hogy munkaviszonya az alperessel áthelyezés folytán létesült, másrészt a határozott időre szóló munkaszerződés lejártáig és azt követően az alperes tudtával és beleegyezésével tovább folytatta munkáját. Az áthelyezés a munkaviszony megszűnésének, illetve keletkezésének sajátos formája. Az áthelyezés kérdésében a korábbi munkaadónak, a dolgozónak és az új munkaadónak együttesen kell megállapodnia, amely megállapodás szerint az új munkaviszony közvetlenül a korábbi munkaviszonyt követő naptól kezdődik [Mt. V. 24. §-ának (2) bekezdései. A felperes munkaviszonya az alperessel azonban nem áthelyezése folytán keletkezett. A felperes ugyanis 1974. január hó 15. napjáig a D. Vállalattal állt munkaviszonyban és e munkaviszonya időtartama alatt kötött az alperessel határozott időre szóló munkaszerződést 1974. január 1-i hatállyal. A peres felek tehát maguk sem tekintették az áthelyezést munkaviszony-keletkeztető intézkedésnek, így miután hiányzott az áthelyezéséhez szükséges hármas megegyezés, a felperes munkaviszonya az alperessel a határozott idejű munkaszerződés megkötésével jött létre. Ugyancsak megalapozatlan a felperesnek az az állítása, hogy az alperes beleegyezésével végezte munkáját az 1974. június hó 30-át követő időben. Ennek ellenkezőjét állította az alperes igazgatósági elnöke, bizonyította, hogy az 1974. május 31-én kelt levelében közölte a felperessel, hogy munkaszerződése 1974. június 30-án lejár. Az elnök írta alá azt a július 1-én keltezett levelet is, amely megismétli a munkaviszony megszüntetését a lejárat napjával, sőt július 4-én felhívta a felperest a nála levő iratok átadására. Mindezek a perbeli adatok — a felperes állításával szemben — egyértelműen bizonyítják, hogy az alperes nem kívánta a felperessel kötött munkaszerződésnek határozatlan idejűvé válását, sőt kifejezetten arra törekedett, hogy a felperes munkaviszonya a határozott idő leteltével megszűnjön. Az Mt. 2. §-ának (1) bekezdése szerint a Munka Törvénykönyvében foglalt rendelkezéseket a társadalmi és az egyéni érdekek összhangjának biztosításával kell alkalmazni, míg a (2) bekezdés előírja, hogy a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a vállalatnak és a dolgozónak kölcsönösen együtt kell működnie. Fokozottan vonatkozik ez a jogtanácsosi munkakört betöltő felperesre, akinek beosztásánál fogva kötelessége lett volna a jogszabályi rendelkezések betartása, miután megkapta a munkáltató 1974. május 31-i értesítését, jelen volt az 1974. június 6-i vezetőségi ülésen, mely szintén úgy döntött, hogy határozott idejű munkaviszonyát nem alakítja át határozatlan idejűvé. Az elnökhelyettes felszólítására nem adta át a peres iratokat, hanem ellátta 1974. július 3-án az alperes képviseletét. Tévedett tehát az eljárt munkaügyi bíróság, amikor ilyen tényállás alapján a felperes keresetének helyt adott és a munkaviszonyt határozatlan időre szólóvá alakította át, és ennek alapján kötelezte az alperest elmaradt munkabér megfizetésére. (M. törv. II. 10 329/1974. sz.) 227