Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

g) Elhelyezkedési kötelezettség 82. A munkáltató bizonyítási lehetőségének hiányában a bíróságnak hivatalból is vizsgálnia kell, hogy a dolgozó elhelyezkedési kötelezettségének eleget tehetett-e [Pp. 3. §, Pp. 164. §-ának (2) bekezdése, MK 15. számú állásfoglalás]. A felperes 1973. március 5-től az alperes alkalmazottja, műszerész munkakört tölt be, havi átlagkeresete 2566 forint. Az alperes 1974. január hó 9-én a felperest írásbeli figyelmeztetésben részesítette, mert egy esetben munkáját erősen ittas állapotban végezte, több esetben munkakezdésre munkahelyén nem jelent meg, és egyéb magatartásai sem feleltek meg a szövetkezet munkarendjének. Ez a figyelmeztetés tartalmazza: amennyiben a felperes magatartásán nem változtat, a munkaviszonyát a szövetkezet a felmondási idő betartásával megszünteti. Ezt követően 1974. február hó 13-án hozott határozatával az alperes vezetősége a felperes munkaviszonyát azonnali hatállyal felmondta. Indokolása szerint a felperest már figyelmeztette a munkája során felmerült sok kifogás miatt és a vezetőség a rábízott munka elvégzésére alkalmatlannak tartja. A felperes panasszal élt a felmondás ellen, arra hivatkozva, hogy a felmondásban megjelölt indokolás nem ok a felmondásra. Az alperes munkaügyi döntőbizottsága a panaszt határozatával elutasította. A felperes keresetében a munkaügyi döntőbizottság határozatának a megváltoztatását és elmaradt munkabérének kifizetését kérte, munkaviszonyának helyreállítása nélkül. A munkaügyi bíróság ítéletében a keresetnek helyt adott, a munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatta és az alperes által kiadott felmondást hatályon kívül helyezte. Kötelezte az alperest, hogy a felperesnek 3 nap alatt 1974. március 1-től 1974. június 30-ig eltelt időre 5130 forint elmaradt munkabért fizessen meg. Indokolásában megállapította: az Mt. 26. §-ának (2) bekezdése értelmében az alperes nem lett volna köteles a felmondást indökolni, mert a dolgozó egy évnél rövidebb ideig volt alkalmazásában. Ha pedig ennek ellenére a felmondást indokolta, akkor a felhívott jogszabály szerint a meghozott intézkedésnek olyannak kell lennie, hogy abból a felmondás indoka világosan kitűnjön. A perbeli esetben az alkalmatlanságra és az arra történt hivatkozás, hogy a dolgozó munkavégzése ellen sok kifogás merült fel, nem konkrét ok, ezért a felmondást hatályon kívül helyezte. Megállapította egyben: az alperes a felmondási időt sem biztosította, így az intézkedése emiatt is törvénysértő. Az Mt. 31. §-ának (1) bekezdése alapján alkalmazásra kerülő Mt. V. 33. §-ának (1) bekezdésére hivatkozással kötelezte az alperest elmaradt munkabér megfizetésére. A munkaügyi döntőbizottság 1974. március 4-én hozta meg a határozatát, így ettől az időponttól a felperest kárenyhítési kötelezettség terhelte. Ennek nem tett eleget, ezért havi 2566 forint munkabér alapulvételével 1974. március 1-től június 30-ig járó 50%-os mértékű munkabér megfizetésére kötelezte az alperest. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A munkaviszony jogellenes megszüntetés esetén az Mt. 31. §-ának (1) 228